2008. július 29., kedd

könyvek



Beszereztem kettő (szarvasgombászok számára) kötelező könyvet. Hozzáférhetőek lesznek a DSZE könyvtárában is, remélem ez is elkészül hamarosan a honlappal együtt.

2008. július 19., szombat

nagy szarvasgombák


A legnagyobb nyári szarvasgombákat (Tuber aestivum) általában július második felében szoktam találni. A kedvező időjárás miatt idén már korábban többször tudtunk hazahozni szép nagy 400-450 grammos példányokat és amennyire rálátásom van, mások is szép számmal szedtek hasonlókat. Tegnap, pont mikor először vittük el magunkkal Csipát, találtunk végre egy 530 grammos szépséget is. Csipa még elég rossz bőrben van, ez főleg emellett a dagadt gomba mellett feltűnő.

Az elmúlt tíz évben a Kárpát-medencében viszonylag gyakran kerültek elő 5-600 grammos gombák, azonban ezeknél nagyobbról még nem hallottam. Pedig biztosan nagyobbra is tud nő ez a gomba, Olaszországban pár hete találtak egy 1,3 kg-os csöppséget. Amúgy sok értelme nincs a nagy gombának, felhasználni ez a méret már előnytelen. De azért mégiscsak jó lenne egy másfél kilós. :)




Több képért katt a képre

2008. július 16., szerda

savazás

Oszkár barátom a héten meglepett egy lagottóval. Mondjuk nem olyan nagy meglepetés, hiszen az igéretek szerint már tavaly ősz óta rendelkeznünk kéne egy ilyen plüsskutyával, na de a lényeg, hogy végre összejött. Egyelőre semmi se biztos, az is lehet, hogy itt marad, az is, hogy nem. Ma estefelé, kihasználva, hogy éppen nem rohangál, leültem elé és mondtam neki, hogy beszélni akarok vele, mint férfi a férfival. Persze csak nézett. Előbb rám, majd Ferire. Amikor úgy gondoltam eleget nézett, elmeséltem neki, hogy volt nekem egyszer egy disznóm. Egy vietnámi csüngőbelű. Nagyon csinos kis malac volt, de az istennek se akart gombászni és a vége az lett, hogy megettük. Ez meg csak tovább nézett a kis gomb szemeivel. Megveregettem a soványka kis fenekét, és biztatólag mondtam neki, hogy van még egy kis ideje. A tegnap szétrágott telefonról később fogok vele beszélni.



Kérdés a kedves olvasóhoz:


Mi legyen a neve ennek a blokinek?
Borisz
Bukle'
Csipa
Huba
egyik sem
pollcode.com free polls

A kedvesen hangzó Huba mellett az az automatikus szitok előtag szól (huba+), mig a Borisz és a Buklé szépen alliterál ugyanebben az esetben. A Csipa egyszerúen pedig jó.

2008. június 25., szerda

Horror

Ilyen inváziót még nem láttam. A drága holland nyakörv ellenére -ami elvileg fél évig működik és 2 hónapja van rajtuk- a kutyákból 100 számra hullik a megszívott kullancs. Ezeket a vérrel telteket türelmes kurkászással már meg lehet találni, de vérszívatlan állapotukban annyira kicsik, hogy felismerésük is szinte csak nagyítóval lehetséges.


A tavalyi babesia szövődményeként Zsuzsám fél szemére megvakult, így kissé hisztérikusan állok a dologhoz. Valamelyik reggel csúnyán púposított, és láthatóan rosszul volt. Azzonnali állatorvosi vizit megállapította, hogy székrekedése lehet, hiszen a röntgen sem mutat semmit, és a vérvizsgálat is negatív lett. Szerencsére persze, de potom 14 ezerért.
Vajon ezek az újszülöttnek látszó kisméretű kullancsok (ha tudjátok melyikekre gondolok) terjesztenek- e kórságot? Én abban reménykem, hogy nem. Talán ez az első vérszívásuk, így nem lehetnek köztigazdák.?
Aminek nagyon örülök, hogy találtunk OCTAVIANIA (ASTEROSPERMA) -t azaz (Rumillatú) Bazsalikomföfeteget. A zárójel a bizonytalanságot jelzi. Ezt a fajt az elmúlt 7 évben, mi még nem találtuk.

2008. június 20., péntek

gombák a hírekben

"New Fun Guy on Campus? "
"Top Ten New Species of 2007" közé bekerült egy gomba is. Az listában minden évben különleges/érdekes új fajok szerepelnek. A Xerocomus silwoodensis ugy került a listára, hogy Londonban fedezték fel egy egyetem terülén. A nevét is a "Silwood Campus"-ról kapta. Ez azért keltett feltünést, mert jól példázza, hogy London - a világ egyik legrégebben és legalaposabban kutatott része - is tartogathat meglepetéséket és hogy milyen kevéssé is ismerjük a élővilágot, amit épp elpusztítunk. Nem kell feltétlen Azerbajdzsánba menni, ha különlegességet keres az ember :)). Itthon is rengeteg érdekes gomba került elő az elmúlt héten, nemsokára ezekről is beszámolok.
(forrás: National Geographic)


Egy kis videó, hogy legyen szarvasgomba is a posztban. Az egyik ismert gyorsétteremlánc 200 dolláros (szarvasgombát tartalmazó) hamburgerét láthatjuk akció közben. A világ megérett a pusztulásra.


http://view.break.com/523059 - Watch more free videos

2008. június 15., vasárnap

Föld fölött

Alig van a kezemben a fotógép de most végre kéznél volt amikor érdekesség is volt. Elindult a földalatti szezon, de hála a sok esőnek föld fölött is érdemes nézelődni. Ez szerintem egy védett süngomba- bár nem annak látszik.



Ez a gomba a komposzton nőtt, és fogalmam sincs mi ez, hálásan venném az ötleteket. Tenyérnyi méretű, törékeny , vékony husú. Csésze-, vagy fülgombának látszik, de nagyon nagy.


Lehetséges, hogy a spórái szabad szemmel is látszanak?

2008. június 11., szerda

kis szines

"Truffle Hunting in qatar" ez ugyan már nem annyira aktuális, de most találtam.





Az már inkább érdekes, hogy nemcsak nálunk kezdődik a szezon, hanem Ausztráliában is, csak ott a Francia szarvasgombához fűznek nagy reményeket.
"All the way over in Manjimup, Western Australia the Wine and Truffle Co only found a single truffle in 2003, but expect to collect around 600 kilograms in the next three months." Tavaly is nagy volt a felhajtás szezon elején, de lemaradtam az utólagos eredményismertetésről. Idén majd jobban figyelek.

Zenés videó a Föld túloldaláról, ahol a kutya kapargat egyet a fa tövénél és leesik a földből a truffe:



plussz néhány csinos kép

2008. június 7., szombat

Maja és a gomba


Feriék új hugicája Maja két és fél hónaposan rá van izgulva a szarvasgombákra. Kivittük, hogy játszódjon az erdőben és boldogan rohangált a szájában a gombákkal, nagy igyekezetében még gombát is talált, ennél korábban nem lehet kezdeni :)

Igazán szimpi kiskutya, tiszta Feri :) A lábát ugyanúgy hátracsapva fekszik, erős egyéniség, nyugodt de komisz, és stabil jó idegrendszere van. Az alábbi gombától se ijedt meg:



2008. június 2., hétfő

Egykor Szépreményű Frigyes szezon előtti intelmei

Ahogy kunkorodik vissza a nyárba az idő fonala, ahogy forró napok után savanyodik a párás hajnalok illata, úgy hömbörödik elő lassacskán a nyári szarvasgomba szezon

de
gombák ide, gombák oda

a törpök élete nemcsakmókaéskacagás.

A gonosz Hókuszpokon túl

kullancsokra és palántaszomorító melegre kell felkészülnie az egyszeri gombásznak. A kullancstermés idén várakozáson felüli, ennek okairól és következményeiről ebben a kiváló cikkben tájékozódhatunk (köszi nagypapi).

A kánikula nem újdonság, ez a plakát mégis olyan nagy szeretettel készült, hogy nincs szívem nem betenni ide, mindenki okulására. Frigyes is azt mondja: Szedán csomagtartójába kutyát ne tégy! Cselekedeteid máskülönben is úgy viseld, hogy annak okán az eb testhőmérséklete kelleténél jobban meg ne emelődjék!


2008. május 27., kedd

kaukázus másodszor


Most értünk haza, , nagyon eredményes és szerencsés volt második kiruccanásunk - "gombászati expediciónk" - a Kaukázus lábához, már el is kezdtük a gyűjtött anyag és élmények feldolgozását.
Mindenkinek köszönjük, aki segített a szervezésben vagy a végrehajtásban, nagyon hálásak vagyunk!


A résztvevők


Rengetegféle és mennyiségű gyüjtött föld alatti gomba

Rengeteg élmény


Csodaszép erdők

Gombák

Azerbajdzsán másik arca: olajipar, természeti katasztrófa...
ez sajnos tipikusabb :(

2008. május 19., hétfő

arany tojás

Megnéztük a melanogastereket, szépen meghíztak, de még éretlenek. Fogyasztásra teljesen alkalmatlanok, ott is hagytunk mind a sokat.


2008. május 17., szombat

Nina Simone és a közgyűlés

A Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület közgyűlésével kezdem, mert gondolom az többeket érdekel :)
1 éves az egyesületünk. Megint nagyon jó hangulat volt, és ami még fontosabb teljesült az az elvárásunk is, hogy mindig több kutya legyen, mint ember. Addig jó. Szóval rendben és gyorsan lezajlott, volt tisztújítás és megújítás is, lett kb. 6-7 új tagunk is, lemorzsolódás 1-2 fő.

Itt még várunk a többiekre...
A csoportképet pedig Imre elküldi majd nekem nemsoká és akkor felteszem.




na már itt is van

Az egyesület következő közeli programjai :
-Jövő pénteken az A38- hajón az aranyszarvas Kft tart egy szarvasgombás sajtórendezvényt.
-Kb. két hét múlva hét végén pedig közös kutyás kirándulás, részletek később levélben.




Nina Simone pedig úgy jön ide, hogy a héten hülye hippi lettem. Mindennap meghallgatom egyszer-kétszer ezt a számot. Jövő héten hiányozni is fog :)

Mondjuk nem vagyok annyira piszi hippi, hiszen most épp gyűlölni is tudok. De azért csak optimistán! A sok gond ellenére elkezdtem kis dolgoknak is örülni. A többi le van.
I ain't got no home, ain't got no shoes
Ain't got no money, Ain't got no clothes
Ain't got no perfume, Ain't got no skirts
Ain't got no sweaters, Ain't got no smokes
Ain't got no god.

Ain't got no father, Ain't got no mother
Ain't got no sisters, i've got one brother
Ain't got no land, Ain't got no country
Ain't got no freedom, Ain't got no god,
Ain't got no mind,

Ain't got no earth, Ain't got no students
Ain't got no father, Ain't got no mother
Ain't got no sweets, Ain't got no ticket
Ain't got no token, Ain't got no mind
Ain't got no land.

But there is something i've got,
there is something i've got,
there is something i've got,
nobody can take it away...

Got my hair on my head
Got my brains, Got my ears
Got my eyes, Got my nose
Got my mouth, I got my smile
I got my tongue, Got my chin
Got my neck, Got my boobies
Got my heart, Got my soul
Got my back, I got my sex

I got my arms, my hands, my fingers,
my legs, my feet, my toes,
and my liver, got my blood..

I got life, i've got life's, i've got headaches,
and toothaches and bad times too like you ...

Got my hair on my head
Got my brains, Got my ears
Got my eyes, Got my nose
Got my mouth, I got my smile
I got my tongue, Got my chin
Got my neck, Got my boobies
Got my heart, Got my soul
Got my back, I got my sex

I got my arms, my hands, my fingers,
my legs, my feet, my toes,
and my liver, got my blood..

I got life, and i'm going to keep it
as long as i want it, I got life.....

2008. május 16., péntek

A kínai már a spájzban van!

“We dreaded it, and it has happened!” Murat

Azt a betyár mindenit!
Most olvasom a BBC-n, hogy bekövetkezett, amitől régóta tartottunk (már aki), de igazából távoli veszélynek tűnt.

Dr. Claude
Murat (Torinoi Egyetem) munkatársaival megtalálta a kínai szarvasgombát egy olaszországi ültetvényen. Ami azt jelenti, hogy ez az eddig csak Ázsiából ismert gomba megél Európában vadon. Muraték erről szóló publikációja a következő New Phytologist-ban jelenik meg. A tudósok attól félnek, hogy a jóval agresszívabbnak tartott kínai szarvasgomba (Tuber indicum) kiszoríthatja vagy hibridet hozhat létre az egyre ritkuló francia szarvasgombával (Tuber melanosporum). Ez utóbbi gomba a legértékesebb fekete szarvasgomba, kilogrammja 700-1200 Euróba is kerül, míg ugyanannyi kínai szarvasgomba csak 20-40 Euró. Külön probléma, hogy a két gomba külsőleg nagyon nagyon hasonlít, a különbség csak az aromában, illatban van, értelemszerűen a francia javára.

A külső hasonlóság sok gondot okozott eddig is, és hozzánemértő vásárló sokszor csak a kereskedő becsületességében bízhat :O, hogy nem kínait kap francia helyett. (Azért milyen gonosz tréfa a természet részéről, hogy szerencsétlen kínai szarvasgomba - holott vadon nő, - éppolyan, mint a többi kínai termék: olcsó, sok van belőle és gyenge minőségű)

A kínai szarvasgomba piaci helyzetét az alapozta meg, hogy az utóbbi évtizedekben drasztikusan lecsökkent a francia szarvasgomba évi össztermése. Mindenesetre ott tartunk, hogy New York-ban (Culinary Institute of America) állítólag a kínai szarvasgomba használatáról tartanak kurzusokat. :O

A kínai szarvasgomba kiköpött francia


A kínai szarvasgomba ezentúl nem csak a piacokon lehet komoly vetélytársa lehet a a francia szarvasgombanak , hanem a természetes élőhelyeken vagy ültetvényeken is. Nyilván a farmer sem fog örülni, ha az értékes truffe helyett értéktelen kínait szüretel majd. A említett Piedmontban levő meg nem nevezett ültetvény tulajdonosa 2006-ban lépett kapcsolatba a kutatókkal. A mogyoró és gyertyán fákból álló ültetvényről úgy tudta, hogy francia szarvasgombával "fertőzték meg" és várta, hogy termőre forduljon, de 10 év elteltével is hiába. Az ellenőrző vizsgálat során a francia mellett kínai szarvasgomba mikorrhizát is találtak a gyökércsúcsokon. Ez azért olyan aggasztó, mert laborkísérletek során, amikor mindkét gombával beoltották a csemetéket, a francia eltűnt és csak a kínai maradt. Habár, hogy pontosan mi fog történni a természetben, nyilván senki nem tudja megjósolni. Murat azt mondja, hogy az a vállalat, ami beoltotta az ültetvény csemetéit, már bezárta a boltot, és csak feltételezhető, hogy szándékosan keverték össze a hasonlóan kinéző 2 fajt, helyettesítve a francia szarvasgombát az olcsóbb kínaival.

“Most people who are working on truffles will be very concerned to read the paper by Murat,”
Ian Hall

Ez egy még jobb cikk

2008. május 9., péntek

disznó kerestetik

Ezúton keressük azt a vállalkozó kedvű sertést, amelyik indíttatást érez a gombakereső szakma iránt. Követelmény a fiatal életkor, jólneveltség, jó idegrendszer és kedv a többszöri utazáshoz. Ápolt külső, gombakeresési tapasztalat és mangalica ősök: előny! A jelentkezőket gazdájukkal együtt várják a hangosbemondónál. De komolyan! Ha ráismertél kis kedvencedre, írj!

2008. április 23., szerda

Diavetités

Most tavasszal nem igazán van friss szarvasgomba, néhány régebbi képpel próbálom egyhíteni a fájdalmas nélkülözés mindennapjait.

2008. április 18., péntek

hazai siker

Nem, most nem a szentkirályiról lesz szó. :)

Nagyon régen és nagyon kevés alkalommal volt példa arra, hogy egy föld alatti gomba leírójaként magyar tudóst jegyezhettünk fel. Legutoljára a múlt század első felében Hollós László egy őshonos fajt írt le, ez volt a ma már védett csíkosspórájú álszarvasgomba (Elaphomyces virgatosporus). A hatvanas években Szemere László is leírt egy fajt (Endogone irregularis), ez azonban később elesett, új faj hiján ma már nem érvényes a leírás.
Pár héttel ezelőtt kaptam meg Észak-Amerika földalatti gombáinak új határozó könyvét (Field guide to North American Truffles), amiben meglepetten láttam egy számomra teljesen ismeretlen nevű gombánál hogy: Imaia gigantea (Imai) Trappe and Kovacs. Elsőre azt gondoltam, hogy egy amerikába szakadt hazánk fia dolgozott egykor vagy most Trappe-val (aki egyébként a legjelentősebb kortárs szarvasgombatudós), nemsoká kiderült azonban, hogy egy Budapesten elő és dolgozó biológusról van szó, ráadásul ismerem is, találkoztunk egy konferencián 2 éve Spanyolországban. Mint az a könyv alapján sejthető, egy Amerikában (és Japánban) honos gombáról van szó, amelyet korábban Terfezia gigantea néven írt le S. Imai japán tudós. Nemrég azonban kiderült hogy a nevezett gomba, nem tartozik a Terfezia nemzettségbe, sőt egy új nemzetségbe került, amit a faj eredeti leírójáról és az ő tiszteletére Imaia-nak neveztek el. Tehát nemcsak egy faj került máshova, hanem egy új nemzetség született (ez utóbbi leírás alatt van Imaia KOVÁCS M. GÁBOR, , JAMES M. TRAPPE), ami még nagyobb és ritkább esemény. Gratulálunk!

Sajnos nincs képem a gombáról, de le tudjuk képzelni :) kivűl piszkosbarna, belül trutyi. Állítólag izletes.

Ha kell valakinek ebből a könyvből, nekem még van egy felesleges példányom. :))

homoki csésze

A tegnapi csészegombákról eszembe jutott, hogy a múlt héten is találtunk érdekes és nagyon szép csészegombát. Homokon nőt és akkor volt nálam fényképező gép is. Helyesbítés: Sarcosphaera coronaria


Ez már összetört.

2008. április 17., csütörtök

tavasz

Sajnos mai kirándulásunkon, csak telefonnal tudtam fényképezni. De itt a tavasz, hallottam kakukkot és szerencsére nincs hiány esőben sem.

Fekete rigó fészek

Balról jobbra:
Fattyú kucsmagomba Morchella hybrida
Simasüvegű kucsmagomba - Verpa
digitaliformis
és egy barna csészegomba. Háttérben Ferenc.

2008. április 7., hétfő

2008. április 1., kedd

gombász megfigyelések és hiedelmek 1. Egykor Szépreményű Frigyes újabb intelmei

Gomba után jártában keltében az ember sokat gondolkozik és figyel. Megpróbál szabályszerüségeket és törvényeket meglátni végzett dolga körül. Így születnek a hiedelmek. Régebben inkább népi hiedelmek voltak, a különböző tevékenységetet nagy számú ember végezte (vadász, pákász, pásztor, favágó stb. ) mely szakmáknak mind megvolt a maguk általánosan ismert hiedelemrendszere. Modern individualizálodott korunban, az általánosan elfogadott hiedelmek helyett, minden többé-kevésbé magányos természetjáró, maga állítja fel saját kicsiny vagy nagyobbacska hiedelemrendszerét és elszigeteltségében fejlesztgeti. Nem azokról szólok most akik a különféle ismeretterjesztő televízió csatornák felszínes, a valóságtól távolrugaszkodott ismereteiből vagy éppen elavult molylepte könyvekből próbálnak következtetéseket levonni... Az igazi gombász saját tapasztalatait veszi alapul, és mert így tesz akkor szed gombát ha akar, mert ha nincs, nem akar.
Nyitott szemmel járva-kelve magam is tettem néhány hasznosnak tűnő észrevételt. Közzétételük folyományaként, remélem mások is jobban hasznukra forgatják a természet nehezen kiismerhető kerekét és bizván bizom benne, hogy a gyarapodott gombatöbbletből nékem is csurrantanak-cseppentenek egy keveset. Aki pedig saját érdekes megfigyeléseit, megosztaná velünk, ne fogja vissza magát, ide kommentoljon vagy egyenest jutassa el hozzám.

  1. Gomba után ne nyitott bicskával járjunk, mert a gombák elkerülnek. A bicskát csak akkor vegyük elő, ha a gombát vágnunk, tisztítanunk kell és utána rögvest rakjuk el. A tapasztalat szerint a következő gomba csak a bicskát összecsukva és elrakva mutatkozik meg előttünk (kucsma, szarvas, és vargánya gombára igaz)

  2. Trehány maga után disznóólat hagyó gombászt, előbb utóbb elkerülik a gombák vagy más komoly baja lesz. Ezért a gombáért ne turd fel az erdőt, ne tégy benne csúnyát.

  3. Ha egy gombászt meg akarsz bántani, ócsárold frissen szedett gombáját.

  4. Sok gombát csak az tud szedni, aki tudja, hogy sokat lehet szedni és meg is akarja gyűjteni az előre kitűzött mennyiséget. Léha vagy kishitű gombász mindig keveset szed.

  5. Ha sok gombát szeretnél gyűjteni, nézz körül az erdőben, éld bele magad a gombák helyébe. Tedd fel magadnak a kérdést: hová nőnék ha gomba lennék? Eleinte bizonyosan rossz gombának bizonyulunk és oda nőnénk ahol egy árva gomba sincs. Megfelelő tapasztalás után gombaempátiánk növekedésnek indul, és idővel kosarunk is tele lesz.

  6. Szarvasgombák kedvelik a rusnya erdőket és különösen a szemetes erdőkben gyakoriak. Ha erdőbe kidobott háztartási gépet látsz, feltétlen vizsgáltasd át a környékét kutyáddal.

  7. Minekután nagy bizonyosságot szereztél benne, hogy jól megismered a gombát termő helyeket és azt hiszed, ránézésre tudod mondani van e benne gomba. Úgy vedd magad mellé kutyád és jó időben indulj szándékosan olyan ismeretlen erdőbe, ahol szerinted nem teremhet gomba. Vigyél kosarat is, szükséged lesz rá. (szarvasgombára igaz)

  8. folyt. köv

2008. március 31., hétfő

LOL

"A szarvasgombás hagymakrém-leves kalapban (vagyis rásütött leveles tésztával) nagy hibája, hogy a benne úszkáló szarvasgomba-darabok ellenére nincs meg az az átható aromája, amelyre a gomba puszta említésétől beinduló pavlovi reflexek emlékeztetnek. (Mint később Donatellától megtudom, ez a hátránya, ha valaki friss alapanyagokból dolgozik: a tavaszi szarvasgmba még nagyon zsenge, nem érik be úgy, mint a novemberi főszezonban szedett társai.)" forrás : Szinbádék.


Feltevésem szerint aktuálisan nyamvadt, szagtalan-izetlen fehér belsejű nyári szarvasgombáról van szó (Tuber aestivum). A most található nagyon kevés nyári szarvasgomba nem érik meg őszre (SEM!) , inkább a tél végéről maradt. Két dolog miatt nem kéne használni:

-mert ilyenkor általában nincs íze, és mint az itt jól látszik, ez nem jó a vendégnek se, meg a séfnek se.

- a másik, hogy hadd pihenjen szegény gomba. Ilyenkor terjeszkedik és regenerálódik a gomba és ha békén hagyják, lassan új termőtestkezdemények is kifejlődnek a tavasz folyamán, ezekből lesznek majd a nyári és őszi finom illatos gombácsekek.

Aki tavasszal is szeretne friss szarvasgombát használni, annak késői szarvasgombát (Tuber borchii) kéne felhajtania. Sajnos nálunk nem nagyon találjuk, ha van, akkor meg nagyon kicsi. Tehát Olaszországból lenne érdemes beszerezni. Mivel az étterem erősen olaszos, lehetséges, hogy felhasznált gomba ilyen volt, de a leírás alapján nem tartom valószinűnek.

Leginkább azt javaslom, szarvasgombát együnk júliustól-márciusig és akkor nem lesz semmi bajunk.
Nyáron együnk nyári és fehér szarvasgombát
ősszel nyári, nagyspórás, isztriai és homoki szarvasgombát
télen téli és francia szarvasgombát, mert az jó.

Tavasszal is lehet szüreti bált csapni, de nem biztos hogy sikeres lesz.

2008. március 24., hétfő

népélelmezési projekt

Ma is annyi cseh kucsmagombát szedtünk, hogy komoly részt vállalunk környezetünk élelmiszerellátásában.

4 kutya meg a 20 kg gomba


cseh kucsma színkavalkád, a sárga volt a kedvencünk, habár a szürkék nőnek a legnagyobbra.

2008. március 22., szombat

bohemica

kis csapatunk az Alföldön járt. Reggel még hó aztán eső esett de nem bírtunk otthon maradni. Találtunk is bőven cseh kucsmagombát (Ptychoverpa bohemica) négyen pár óra alatt jócskán 10 kg felett szedtünk.
Volt egy*két kapitális példány is :)

2008. március 15., szombat

hírek

Új nézegetni valók, olvasnivalók:
- Sivatagi szarvasgomba leves a közös gombán
- Új szarvasgombászó kutyás blog

Tegnap tartotta meg Gogán Andrea a az eddigi legnagyobb érdeklődéssel kísért előadásunk a Dunakanyar Szarvasgombász Egyesületben. Úgy látszik a szarvasgomba termesztés sok embernek kelti fel az érdeklődését. Mindenkinek sok sikert kívánunk ezen a téren is. :)

A következő előadás az ázsiai szarvasgombákról szól majd: