Oszkár barátom a héten meglepett egy lagottóval. Mondjuk nem olyan nagy meglepetés, hiszen az igéretek szerint már tavaly ősz óta rendelkeznünk kéne egy ilyen plüsskutyával, na de a lényeg, hogy végre összejött. Egyelőre semmi se biztos, az is lehet, hogy itt marad, az is, hogy nem. Ma estefelé, kihasználva, hogy éppen nem rohangál, leültem elé és mondtam neki, hogy beszélni akarok vele, mint férfi a férfival. Persze csak nézett. Előbb rám, majd Ferire. Amikor úgy gondoltam eleget nézett, elmeséltem neki, hogy volt nekem egyszer egy disznóm. Egy vietnámi csüngőbelű. Nagyon csinos kis malac volt, de az istennek se akart gombászni és a vége az lett, hogy megettük. Ez meg csak tovább nézett a kis gomb szemeivel. Megveregettem a soványka kis fenekét, és biztatólag mondtam neki, hogy van még egy kis ideje. A tegnap szétrágott telefonról később fogok vele beszélni.
Bejegyzések
