A következő címkéjű bejegyzések mutatása: DSZE. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: DSZE. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. május 3., hétfő

!Helyszínváltozás!

Ahogy a programban szerepel, pénteken (május 7. 17 óra) lesz a Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület következő előadása, de változik a helyszín

Csorbainé Gógán Andrea előadásának -  Beszámoló az elmúlt év tudományos érdekességeiről és  konferenciáiról - új helyszíne: Kertészeti Tanüzem, Gödöllő, Ady Endre sétány 19 (az isaszegi úttal szembeni kapubejáró, zöld kerítéssel).
A kapu nyitva lesz 5-ig, ezért célszerű nem elkésni (az előadás végén kinyiitják nekünk).

2010. április 29., csütörtök

A Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület állásfoglalása a rendelettervezetről

Tisztelt FVM,

bár a szakmai egyeztetésben részt vettünk, a földalatti gombák gyűjtését szabályozó rendelet végső előterjesztéséről nem kaptunk semmiféle írásos anyagot. Talán azért, mert véletlenül el lett írva az Egyesületünk neve. Tehát, a Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület nevében lenne egy pár észrevételünk:


Az Előterjesztés célja c. fejezetben azt írják, hogy az Északi-Középhegységben jelentős mennyiségű szarvasgomba fordul elő. Ez csak részben igaz, a Bükkben valóban sok gombát gyűjtenek, de pl. a Mátrában vagy a Pilisben már nem. Ezért nem venném egy „egységbe” az Északi-Középhegységet. Földalatti gombákat valóban mindenhol lehet találni, de a gazdaságilag, gasztronómiailag értékes fajokat elég kevés helyen lehet gyűjteni.

Az V. Egészségügyi hatások c. fejezetben állítottak sem állnak meg teljesen. Az erdei gomba valóban egészséges táplálék, a földalatti gombák (szarvasgombák) viszont inkább fűszerek. Felhasználásuknál csak grammnyi mennyiségeket használnak, ennek élettani hatása igen csak csekély. Tehát inkább élvezeti értékkel bírnak.

A 2.§ (2) pontja az előzetes egyeztetéseknél nem vetődött fel, a legutolsó megkapott anyagból is hiányzik (2010. január 12.-i megbeszélés). Ennek szabályozása szerintünk indokolatlan, eredményesebb lenne, ha a szabályozás a kiadott engedélyek számának maximalizálásával történne.

A 2.§ (3) pontjában nincs meghatározva, hogy kik az „illetékes hatóság”, kik ellenőrizhetik a triflászt.

A 3.§ (3) pontjában leírtakkal teljesen egyetért az Egyesületünk.

Az 5.§-nak -véleményünk szerint- tartalmaznia kellene a kiemelő szerszámra vonatkozó részt. [6. § (1) A trifla felszedését a triflavadászkutya által megjelölt ponton a talajvédelem és a gomba micéliumok kiszáradásának védelme szempontjainak figyelembe vételével kell végrehajtani, a célnak megfelelő legfeljebb 5 cm élhosszúságú eszköz segítségével. 2010. január 12.-i megbeszélés]

Az 1. melléklet 3. pontjában lévő gombáknál szerintünk ki kellene hangsúlyozni, hogy az itt felsorolt gombáknak NINCS gasztronómiai, gazdasági értékük, csak az előző két pontban szereplőknek. Tehát ezek a fajok kizárólag tudományos célból gyűjthetők. Talán ezt be lehetne illeszteni a 3.§ (1) pontjába „ A gasztronómiailag értékes trifla fajokat…”

A rendeletből teljesen kimaradt a képzés szabályozása, sem a triflavadászkutyák képzését, sem a (és szerintünk ez a fontosabb) gyűjtők képzését nem tárgyalja. Ez az előző tervezetben benne volt:

„2. §

(1) Triflát csak az a személy gyűjthet, aki a (2) bekezdés szerinti képzésen részt vett, és azt eredményesen elvégezte.

(2) Képzést az a felnőttképzési intézmény szervezheti, amely szerepel a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 9. § (2) bekezdésében meghatározott nyilvántartásban, továbbá képzési programját és értékelési rendjét az FVM jóváhagyta.

(3) A képzést eredményesen elvégzők számára a képzés szervezője tanúsítványt állít ki.

(4) A tanúsítvány másolatát a képzés szervezője a képzés lezárását követő 8 napon belül megküldi a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja (a továbbiakban: az erdészeti hatóság központi szerve) részére. „


Véleményünk szerint ez lenne a rendelet legfontosabb része, hogy CSAK képzett, vizsgázott gyűjtő szedhessen szarvasgombát. Úgy gondoljuk, a kutyák vizsgáztatása helyett inkább a gyűjtő vizsgáztatását kellene előtérbe helyezni. A helytelen gyűjtésből eredő károkat soha nem a kutya okozza, hanem az ember. Tudomásunk szerint egyetlen EU országban sem kell vizsgáztatni a szarvasgombász kutyákat. Fontosnak érezzük, hogy minden gyűjtő legyen tagja valamelyik szarvasgombász egyesületnek. A vizsgát a helyi egyesület bonyolíthassa le, adjon ki engedélyeket. Ezt a vizsgát évente, kétévente meg kelljen újítani.

Köszönjük szépen, hogy Egyesületünket is bevonták a rendelet tervezési munkáiba. Egyesületünk teljes mértékben egyetért azzal, hogy szükséges egy törvényi szabályozás a földalatti gombák gyűjtésére, védelmére. Azt viszont fontosnak érezzük, hogy a rendelet valóban beválthassa a hozzá fűződő reményeket, valóban védje az erdei élőhelyeket, mint ahogy ez az előterjesztésben indokolva is van.


Észrevételeinkkel, javaslatainkkal ezután is szívesen segítjük a Minisztérium munkáját,


Üdvözlettel

Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület vezetősége

2010-04-27

2010. április 22., csütörtök

DSZE közlemény

Az alábbi levelet Zagyva Imre a Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület elnöke írta és ebben a minőségében a DSZE hivatalos állásfoglalásképpen is értelmezhető. Minden sorával egyetértek és ezért teszem ki ide is. Végtelenül szomorú, hogy itt tartunk. Annyit tennék még hozzá, hogy a mi kereskedő cégünk ilyenkor egyáltalán NEM vásárol szarvasgombát és ha más cégek és magánszemélyek is így tennének, bizonyára nem lenne értelme ennek a szezonon kívüli etikátlan és törvénytelen gyűjtésnek.

Kedves Kollegak,

tobb helyrol hallottam, hogy az Alfoldre most is jarnak le gyujtok es gyujtenek szarvasgombat. Errol sajnos hetvegen magam is meggyozodhettem, mikor Nemzeti Parkos barataim elvittek megmutatni, hogy mit hagytak maguk utan.

Gondolom nem nagyon kell leirnom, hogy ez mennyire karos, de emlekeztetoul alljon itt nehany indok:


- gasztronomiailag ezeknek a gombaknak az erteke nulla. Tobbet art a gomba gomba megitelesenek, ha valaki ilyen gombat vesz, nem igazan lehet csodalkozni, ha csalodik ezutan benne.

- hagyjuk ezeket a kenyszererett, rothado gombakat a helyen, hagy tudja a sporajat "elszorni", terjeszteni. Amugy is tulgyujtottek az erdok, legalabb tavasszal tudjon egy kicsit regeneralodni.


- az esonek koszonhetoen (ha csak nem jon a nyareleji aszaly) eleg jo idenynek nezunk elebe. Ha most megbolygatjuk a talajt, tonkretesszuk a primordiumokat, akkor nem lesz mit szedni nyaron. Rengeteg kucsmagomba van, mar lehet majusi pereszket es szegfugombat is gyujteni. Legyunk egy kicsit turelmesek!

- az Alfoldon (legalabbis a NEFAG erdejeiben lasd:
http://nefag.hu/ewPortal3.icom?shopid=nefag&language_code=hu&ewitem0=nefaghu_90 ) junius 15.-tol az ev vegeig lehet gyujteni. Ha valaki idenyen kivul es ENGEDELY nelkul gyujt az buncselekmenyt kovet el.

Remelem ez reszemrol csak ures szocseples volt es Tagjaink kozul  mindenki betartja az etikai, termeszetvedelmi eloirasokat es az erdotorveny idevonatkozo reszeit.


Udvozlettel
Zagyva Imre
DSZE elnok

2010. április 7., szerda

DSZE szolgálati közlemény

Kedves Tagtárs!

A Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület Elnöksége meghívja Önt

2010. május 1-én, szombaton 1000 órakor

a Kismaros, Duna-parti részen tartandó éves rendes közgyűlésére.

Napirendi pontok:
1. Új tagok felvétele, meghallgatása, megszavazása (kb. 30 perc)
2. Elnöki megnyitó és beszámoló, a beszámoló elfogadása (kb. 30 perc)
3. Elnökségi tagok megerősítése és tisztújítás (kb. 45 perc)
4. Alapszabály módosítása (kb. 5 perc)
5. A 2010-2011. évi munkaterv és költségvetés ismertetése és elfogadása (kb. 20 perc)
6. Egyebek

A közgyűlés közben bográcsban ebédfőzés (ennek várható költsége kb. 1000 ft/fő), utána kirándulás a Börzsönybe, ahol akár ritka, tudományos szempontból érdekes földalatti gombákat megtalálására is trenirozhatjuk kutyáinkat.
Megkérnénk minden belépni szándékozó érdeklődőt, hogy jelenjenek meg a közgyűlésen, mivel az Alapszabály szerint csak akkor lehetnek az Egyesület tagjai, ha Őket a Közgyűlés beszavazza.

Közgyűlésünkön minden Tagtársunk részvételére és támogatására számítunk és felhívjuk figyelmüket, hogy nincs lehetőség arra, hogy a távol maradó Tagtársainkat más – írásban meghatalmazott – Tagtársak képviseljék. Határozatképesség hiánya esetén, az ismételten összehívott közgyűlésre ugyanezen a napon 1030-kor kerül sor. Felhívjuk tisztelt figyelmét, hogy a határozatképesség hiánya miatt ismételten összehívott közgyűlés, – az eredeti napiredben szereplő kérdésekben – a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.

Budapest, 2010. április 7.

Tisztelettel:

Zagyva Imre
elnök


e-mail: szarvasgombaszegyesulet(kukac)gmail.com
dsze.hu 
 
Helyszínnel kapcsolatos bővebb felvilágosítás : 06 702841178

2010. április 1., csütörtök

!Az év előadása!

április 2. péntek 17:00  Szarvasgomba termőhelyek és a geológia.


Előadő: Dr. Kuti László, Magyar Állami Földtani Intézet.
Helyszín: Gödöllői Királyi Kastély.
GYERTEK! 
A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várunk!

2010. március 15., hétfő

tufa



Ilyenkor tavasszal nem sok szarvasgomba terem, de a jó időjárás és a kutyák mozgásidénye miatt erős rajtunk a „kirándulási kényszer”. A jó keresőkutyák ezeken a szép tavaszi sétákon is rendre találnak föld alatti gombákat, de többnyire csak tufa gombákat (tufa = tudományos fantasztikus, magyarán csak a tudomány számára érdekes gombácsek). Nem tudom biztosan ki találta ki, de azt hiszem talán először az indexes gombafórumon láttam ezt a találó kifejezést, remélem lesz valaki, aki emlékszik a pontos eredetére.

Tél végén és a nyár elején különösen sok ilyen gombát lehet találni. Amint a becenevükből is következik, ezek az általában apró méretű kis gombák étkezésre nem alkalmasak, azonban a mikológusok és amatőr gombakutatók nagy örömmel fogadnak róluk adatokat.



Mit csináljunk, ha tufa gombát talált a kutyánk? Ha van mikroszkópunk magunk is próbálkozhatunk a gombák határozásával és gyűjthetünk herbáriumot is. Ha nem tudjuk meghatározni, legjobb a gombát frissen eljuttatni szakemberhez és/vagy herbáriumba, de erre ritkán van lehetőség, tehát általában meg kell szárítanunk a gombát. Ehhez frissen félbe kell vágjuk, (ha több termőtestünk van, egyet hagyhatunk egészben) majd egy kis tégelyben hagyjuk megszáradni. Hasznos lehet ha készítünk fényképet a friss gombáról és az élőhelyről is. Ezenkívül a herbárium számára rögzítenünk kell néhány adatot is:

- Dátum

- Hely (GPS koordínáta a legjobb, de a közeli település is megteszi, ha nem akarjuk pontosan elárulni a helyet)

- A megtaláló neve

-

A fenti adatok nélkül nem igazán lehet használni a gombát, más adatokkal még tovább növelhetjük a minta használhatóságát:


- Az erdőtípus leírása

- A friss gomba néhány mulandó jellemzőjének leírása: szag, szín stb.

- Talajtípus

- Fénykép a termőtestről és élőhelyről.


Egyesületünknek, a Dunakanyar Szarvasgombász Egyesületnek is van saját herbáriuma, melyet tagtársaink látnak el tufa gombákkal, A herbárium segítségével hozzájárulhatunk egy-egy terület vagy erdőtípus pontosabb megismeréséhez vagy ritkább fajok elterjedését pontosíthatjuk, tehát kirándulásunk igen hasznos lehet. Számomra a szarvasgombászást pont az ilyen dolgok teszik hobbivá. Találni egy ritka fajt, olyan, mint kincset találni, gondolom az ősi vadászösztön dolgozik ilyenkor :)


Ha találsz tufa gombát, juttasd el nekünk! Köszönjük!

Link: dsze.hu

2010. március 8., hétfő

képek a múlt pénteki vacsoráról

2010.03.05. Kalla Kálmán szarvasgombás bemutatója

a képek között van Kalla Kálmán saját kézzel írt menüje, ami jelenleg a legjobb útmutatásunk az elfogyasztott falatkákról.

link:

2010. március 5., péntek

Kalla Kálmán gasztronómiai bemutatója




Alighanem az év legmenőbb egyesületi előadásán vagyunk túl. A Gödöllői Királyi Kastélyban Kalla Kálmán Európa és Aranysapka díjas séf készített nekünk szarvasgombás falatkákat. Amikor felkértük Kálmánt az előadásra, tényleg csak jelképes kóstolóra gondoltunk, de végén egy rendkívül gazdag sokszínű vacsorácska kerekedett belőle. Az egyik legjobb szarvasgombás gasztroélményem ez az este. Sajnos mostanában nem megy a fényképezés, ezért ismét a többi résztvevőtől kérnék jobb képeket ezeknél. Köszönjük a kastélynak a helyszínt, Kalla Kálmánnak a csodás bemutatót és mindenkinek a segítséget!


2010. február 23., kedd

Programanjánló

A Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület következő előadásán Kalla Kálmán Európa és Aranysapka díjas séf fog minket -kóstolóval egybekötve - a szarvasgombás ételek elkészítésének, a szarvasgomba konyhai felhasználásának rejtelmeibe bevezetni. A bemutatóra még korlátozottan fogadunk jelentkezéseket 2010. február 28.-áig a szarvasgombaszegyesulet@gmail.com e-mailcímen. Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Időpont: 2010.március 5. 17 óra.

A részvételi költség körülbelül 1500 Ft/fő.

Helyszín: Gödöllői Királyi Kastély.


###


A Magyar NetGombász Közhasznú Egyesület két előadásból álló ismeretterjesztő délutánt szervez és ajánl figyelmetekbe.

Beszélgessünk a mérges gombákról és a gombamérgezésről!


Nátz Eszter biomérnök gombásztársunk a gombákban előforduló toxinokról és más, a gombát fogyasztók egészségére káros egyéb veszélyes anyagokról beszél.
Dr. Zacher Gábor főorvos, Magyarország egyetlen baleseti belgyógyászati osztályának vezetője pedig a gombamérgezésekről, az osztályán előfordult esetek alapján összegezhető tapasztalatairól és nem utolsó sorban a gombamérgezés esetén szükséges teendőkről és a helyes segítő magatartásról tart előadást.

Időpont:

2010. március 6. (szombat) 14 óra.

Helyszín:
TIT Stúdió
1113 Budapest
Zsombolyai u. 6.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak! A program ingyenes.

2009. november 28., szombat

2. miklás napi DSZE kutyaverseny

Frissítés!!!: Mindenkit szeretettel várunk vasárnap (dec.06.) 10 órakor Gödöllőn, a Szent István Egyetem területén a D kollégiumi épület mögötti füves részen. A versenyzőket kérjük 9-re jöjjenek!.

Ahogy az előzetesen meghirdetett egyesületi programban található, december 6.-án rendezzük meg a második mikulásnapi szarvasgomba-kereső kutyaversenyt. Mindenki el volt/van havazva ezért szervezzük kicsit késve a programot, remélem azért sokan eljöttök.

A verseny nyitott és a nézők számára ingyenes.
A nevezési díj kutyánként 1500 Ft.
Az indulókat kérem ezirányú szándékuk előre jelezzék a 06702841178-as telefonszámon.
Kezdés 10 órakor, az indulókat 9 órára várjuk.
Helyszín Gödöllő (pár napon belül pontosítjuk.)
a verseny típusa: páros kiesés verseny előzetesen rejtett gombákkal pályákon, pár napon belül a versenyszabályzatot is felteszem ide.

2009. november 5., csütörtök

Szarvasgombász Élet- vedd meg te is!


Többen kérdezték, hogy hol lehet megvásárolni a DSZE nemrég megjelent Szarvasgombász Élet című szaklapját. Néhány lehetőség:

-Interneten a szarvasgomba.hu oldalon lehet megrendelni.
-Személyesen az egyesületünk rendezvényein, pl. most szombaton a Kismarosi művelődési házban tartandó közgyűlésen.
- A Magyar Gombász újság készítői sok vásárban, rendezvényen megjelennek tekintélyes gombás kínálatukkal, melynek mostantól része a mi kiadványunk is.

2009. október 22., csütörtök

Meghívó rendkívüli közgyűlésre

A Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület Elnöksége meghívja Önt

2009. november 7-én, szombaton 1000 órakor

a Kismarosi Művelődési Házban tartandó rendkívüli közgyűlésére.

Napirendi pontok:

1. Új tagok felvétele, meghallgatása, megszavazása (kb. 15 perc)

2. Alapszabály módosítása (kb. 45 perc)

3. Egyebek

4. Előadás

Közgyűlésünkön minden Tagtársunk részvételére és támogatására számítunk és

felhívjuk figyelmüket, hogy nincs lehetőség arra, hogy a távol maradó Tagtársainkat más

– írásban meghatalmazott – Tagtársak képviseljék. Határozatképesség hiánya esetén,

az ismételten összehívott közgyűlésre ugyanezen a napon 1030-kor kerül sor. Felhívjuk

tisztelt figyelmét, hogy a határozatképesség hiánya miatt ismételten összehívott

közgyűlés, – az eredeti napiredben szereplő kérdésekben – a megjelentek számára való

tekintet nélkül határozatképes. A közgyűlés érvényes lebonyolítása azért nagyon fontos,

mert most lesz megszavazva az Alapszabály azon változtatása, mely elengedhetetlenül

szükséges a közhasznúsági fokozat megszerzéséhez.

Budapest, 2009. október 21.

Tisztelettel:

Zagyva Imre

elnök

2009. szeptember 29., kedd

emlékeztető

A Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület előadása:

Október 02. péntek: Zagyva Imre, Emlékezés Hollós László születésének 150. és Szemere László születésének 125. évfordulójára

Az előadás Kismaroson a Közösségi Házban lesz 17 órától.

A helyszínen a Szarvasgombász élet nemrég megjelent szaklap is megvásárolható.


PROGRAMAJÁNLÓ HÉTVÉGÉRE:


2009. augusztus 30., vasárnap

A Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület 2009 II. félévi programja

forrás: dsze.hu

Információ: 70/2841178, Az előadások helyszíne: Kismaros, Közösségi Ház, 17 órától


Szeptember 04. péntek: Patonay Péter: Szarvasgombász élményeim

Szeptember 12-13.: Hőgyészi Szarvasgombász Búcsú

Október 02. péntek: Zagyva Imre, Szabó Kovács István : Emlékezés Hollós László

születésének 150. és Szemere László születésének 125. évfordulójára

November 06. péntek: Carlo de Rocchi és Csertő Nóra: Springer spániel bemutatása,

Tanos Laura: Lagotto romagnolo bemutatása

December 06. vasárnap: II. Mikulás napi Gombakereső kutyaverseny (késöbb meghírdetett helyszínen)

December 12. szombat: Évbúcsúzató szarvasgomba vacsora (késöbb meghírdetett helyszínen)

2009. augusztus 4., kedd

!!! Fotópályázat !!!

Sziasztok, ez nektek szól! Ne titkoljátok tovább jó képeiteket! Nem csak hozzáértők képeit várjuk, egy egy érdekes téma egy automata gépből éppolyan érdekes és sikeres lehet. Hagyományteremtő szándékkal szándékkal hirdetjük meg ezt a"versenyt". Jó lenne minden évben megmutatni a nagyközönségnek is a legérdekesebb legnagyobb, legjobban sikerült, legviccesebb gombákat, kutyákat, bármit ami ehhez kapcsolódik.






•2009. •augusztus• 01. •szombat•, 17:01•

A Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület (DSZE) Fotópályázatot hirdet a Hőgyészi Szarvasombász Búcsúra

Részvételi feltételek:

  • A fotópályázaton minden fotós részt vehet életkortól, nemtől, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül. A beküldött képekért a DSZE semmilyen díjat, szerzői jogdíjat nem fizet.
  • A pályázat témája: a szarvasgombászat világának bemutatása függetlenül attól, hogy a világ mely pontján készültek a fotók. Témaötletek: szarvasgomba, szarvasgombázó ember, kutya, szarvasgombával készült étel, ültetvény.
  • Egy pályázó maximum 5 db. fekete-fehér, vagy színes képpel pályázhat.
  • Egyes képeket várunk, sorozatok nem kerülnek értékelésre. A képeket e-mailben, minimum 3MB és maximum 5MB közötti file-méretben kell beküldeni a szarvasgombaszegyesulet@gmail.com •Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.• címre.
  • A képek feldolgozása során a digitális fotótechnikai eljárások használata (PhotoShop, egyéb) megengedett.
  • A pályázatra csak olyan felvételekkel nevezhetnek az alkotók, amelyek öt évnél nem régebben készültek, fotókiállításon még nem mutatták be azokat, továbbá nem jelentek meg semmilyen kiadványban
  • A beküldött képekből a zsűri által kiválasztott 15 képet a DSZE - mint szervező - A4-es méretben kinyomtatja, és a képekből a Hőgyészi Szarvasgombász Búcsún - térítésmentesen látogatható - kiállítást rendez,. A kiállított képekből a közönségszavazatok alapján választott legjobb 3 képet pedig a Szarvasgombász Kalendárium 2010-e kiadványban megjelenteti.
  • A pályázóknak nevezési díjat nem kell fizetni
  • A fotók beküldésének határideje: 2009. augusztus 31.Eredményhirdetés: 2009. szeptember 12..
forrás: dsze.hu


Egyesületi oldal

Imre ma reggel megörvendeztetett minket egy jó hírrel:
elkészült az egyesület weblapja! :))

Egyelőre vannak még benne hibák, kérlek benneteket használjátok, hogy minnél többet megtaláljunk és javíthassuk. Várjuk az ötleteket, miről szeretnétek olvasni, javaslatokat és persze írásokat!! Kirándulásokról, gyűjtésekről, receptekről, élményekről, mindenről, amit szeretnétek Tagtársainkkal megosztani. A Fórum már működik, lehet képeket is feltölteni :)

Érdemes regisztrálni, az Egyesület tagjainak bővített tartalom lesz látható idővel.

http://dsze.hu/

2009. május 10., vasárnap

Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület közgyűlés

Kedves leendő és régi Tagtársak,

Sikerült végre megtervezni a következő hetek részletes és reméljük végleges egyesületi programját, amely az alábbiak szerint alakul:

2009.05.12. kedd, este 18 óra , nyitott vezetőségi ülés, melynek témája a közgyülés és tisztújítás előkészítése. Helyszín Gödöllő


2009.05.16. 10 óra RENDES ÉVI KÖZGYŰLÉS, minden Tagtársunk részvételére és támogatására számítunk!

Helyszín: Kismaros, szokásos Duna parti helyünk. térkép: http://href.hu/x/8z8t


2009.05.30. 9 óra, Kutyaverseny, helyszín a Petneházi-réti Cserkészpark.
A verseny várhatóan két részből áll majd, lesz egy páros viadalokból álló pályákon zajló kutyaverseny és egy "vad verseny", ami nem eldugott gombákra irányul. A program részleteiről a közgyűlés után egy újabb levélben küldünk tájékoztatót.

Mindenkinek jó szerencsét kíván az DSZE elnökségének nevében
Bagi István
Titkár
email: szarvasgombaszegyesulet(kukac)gmail.com
telefon: 06702841178

2009. január 14., szerda

A Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület 2009 első félévi programja

Február 06. (péntek): Kismaros,Közösségi Ház, 17 órától: Gógán Andrea előadása a 2008-as olaszországi konferenciákról

Március 06. (péntek): Kismaros,Közösségi Ház, 17 órától: Szarvasgombás élőhelyek kalapos gombái, Albert László előadása

Március ….? Gödöllői Tuber Nap- Szt.Isván Egyetem, Gödöllő, 2009-es kutyás bajnokság 1.forduló

Április 03. ( péntek): Kismaros,Közösségi Ház, 17 órától:Martyin Károly rövid értékelése a 2008-as szezonról, Franciaországi gombászélmények diavetítéssel : Bagi István

Április 25. (szombat): Kirándulás – később meghatározott helyre

Május 08. (péntek): Kismaros,Közösségi Ház, 17 órától: Aszkuszos gombák új rendszerezéséről - Ács Adél és Zagyva Imre előadása

Május 16. (szombat): Kirándulás és a kutyás bajnokság 2.fordulója a Cserkészparkban

Június 06. (szombat): 2009-es évi Közgyűlés – később meghatározott helyszínen

2008. december 6., szombat

hétvége

A mai "házi" kutyaversenyhez és bográcshasználathoz kegyes volt az időjárás és nagyon jó helyszínt is találtunk hozzá egy a Budai-hegyekben fekvő cserkészpark erdejében. A verseny nem eldugott, hanem vad gombákra irányult és nem pályákon, hanem mindenki szabadon járva-kelve előre megszabott időhatáron belül. Az ilyen típusú verseny hasonlít legjobban a valódi szarvasgomba-gyűjtéshez habár szerencse azért kell hozzá, mert a lényege, hogy senki nem ismeri az adott erdőt. Két kategória volt, az elsőben az nyer aki a legtöbb talált földalatti gombafajt gyüjti be (Tudományos kutya díj :)), a második kategóriában a legnagyobb össztömegű értékes (fekete) szarvasgombát találó a gyöztes. Feri tavaly Erdélyben nyert egy ilyen versenyt és most is szerencsénk volt. Elég sok szép nyári szarvasgombát találtunk a második kategória első helyéhez (ezt tavaly Patonai Péter nyerte). Második helyezett lett Musa nevezetű fiatal lagotto a gazdájával, harmadik pedig egy gombászatilag teljesen kezdő Springer spaniel csapat, ők hihetetlen gyorsan tanulták meg a gombakeresést.
A tudományos kutya első helyért holtversenyben állt négy gombafajjal Böbe (labrador, gazdája Karcsi ) és Csipke és Zsuzsi ( labradorok és gazdájuk Zsolt), közöttük egy hirtelen halálos első gombatalálattal döntöttük el a sorrendet, ezen Zsolték voltak szerencsésebbek. Szinte mindenki talált 2-3 fajt aminek elnökünk nagyon örült , hiszen gyarapodott az egyesületi herbáriumunk, és a kutyák, gazdik sikerélménye is meglett.
Nagyon sokszínű társaság gyült össze, keveredett a magyar, az olasz és angol nyelv (Márta és Olivi mellett Nóra és Carlo (Springer spániellel), egy ausztrál pár (lagotto tulajdonosok) és új hazai érdeklődők is megtiszteltek minket jelenlétükkel).
A kiváló ebédért köszönet Péternek és a lányoknak. Köszi Márta a képeket!

2008. december 1., hétfő

Előadás Azerbajdzsáni gombászásról

Pénteken (2008.12.05) megint előadás lesz a Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület szervezésében:

Bagi István és Sági Ágnes: Azeri élmények, képes beszámoló az idei januári és májusi gombászexpedíciókról.

Zagyva Imre: 2008 év hazai földalatti gomba érdekességeiről

Helyszín: Kismaros, Kossuth L. u. 22. (a Polgármesteri Hivatal épületénél) Az előadás 17 órakor kezdődik. A rendezvény nyitott, a belépés díjtalan. Gyertek!



Az előadáson kiderül mit szed Feri

és hogy hová megy a merci