Mindenkinek köszönjük, aki segített a szervezésben vagy a végrehajtásban, nagyon hálásak vagyunk!
2008. május 27., kedd
kaukázus másodszor
Mindenkinek köszönjük, aki segített a szervezésben vagy a végrehajtásban, nagyon hálásak vagyunk!
2008. május 19., hétfő
arany tojás
2008. május 17., szombat
Nina Simone és a közgyűlés
1 éves az egyesületünk. Megint nagyon jó hangulat volt, és ami még fontosabb teljesült az az elvárásunk is, hogy mindig több kutya legyen, mint ember. Addig jó. Szóval rendben és gyorsan lezajlott, volt tisztújítás és megújítás is, lett kb. 6-7 új tagunk is, lemorzsolódás 1-2 fő.
A csoportképet pedig Imre elküldi majd nekem nemsoká és akkor felteszem.
Az egyesület következő közeli programjai :
-Jövő pénteken az A38- hajón az aranyszarvas Kft tart egy szarvasgombás sajtórendezvényt.
-Kb. két hét múlva hét végén pedig közös kutyás kirándulás, részletek később levélben.
Nina Simone pedig úgy jön ide, hogy a héten hülye hippi lettem. Mindennap meghallgatom egyszer-kétszer ezt a számot. Jövő héten hiányozni is fog :)
Mondjuk nem vagyok annyira piszi hippi, hiszen most épp gyűlölni is tudok. De azért csak optimistán! A sok gond ellenére elkezdtem kis dolgoknak is örülni. A többi le van.
I ain't got no home, ain't got no shoes
Ain't got no money, Ain't got no clothes
Ain't got no perfume, Ain't got no skirts
Ain't got no sweaters, Ain't got no smokes
Ain't got no god.
Ain't got no father, Ain't got no mother
Ain't got no sisters, i've got one brother
Ain't got no land, Ain't got no country
Ain't got no freedom, Ain't got no god,
Ain't got no mind,
Ain't got no earth, Ain't got no students
Ain't got no father, Ain't got no mother
Ain't got no sweets, Ain't got no ticket
Ain't got no token, Ain't got no mind
Ain't got no land.
But there is something i've got,
there is something i've got,
there is something i've got,
nobody can take it away...
Got my hair on my head
Got my brains, Got my ears
Got my eyes, Got my nose
Got my mouth, I got my smile
I got my tongue, Got my chin
Got my neck, Got my boobies
Got my heart, Got my soul
Got my back, I got my sex
I got my arms, my hands, my fingers,
my legs, my feet, my toes,
and my liver, got my blood..
I got life, i've got life's, i've got headaches,
and toothaches and bad times too like you ...
Got my hair on my head
Got my brains, Got my ears
Got my eyes, Got my nose
Got my mouth, I got my smile
I got my tongue, Got my chin
Got my neck, Got my boobies
Got my heart, Got my soul
Got my back, I got my sex
I got my arms, my hands, my fingers,
my legs, my feet, my toes,
and my liver, got my blood..
I got life, and i'm going to keep it
as long as i want it, I got life.....
2008. május 16., péntek
A kínai már a spájzban van!
Azt a betyár mindenit! Most olvasom a BBC-n, hogy bekövetkezett, amitől régóta tartottunk (már aki), de igazából távoli veszélynek tűnt.
Dr. Claude Murat (Torinoi Egyetem) munkatársaival megtalálta a kínai szarvasgombát egy olaszországi ültetvényen. Ami azt jelenti, hogy ez az eddig csak Ázsiából ismert gomba megél Európában vadon. Muraték erről szóló publikációja a következő New Phytologist-ban jelenik meg. A tudósok attól félnek, hogy a jóval agresszívabbnak tartott kínai szarvasgomba (Tuber indicum) kiszoríthatja vagy hibridet hozhat létre az egyre ritkuló francia szarvasgombával (Tuber melanosporum). Ez utóbbi gomba a legértékesebb fekete szarvasgomba, kilogrammja 700-1200 Euróba is kerül, míg ugyanannyi kínai szarvasgomba csak 20-40 Euró. Külön probléma, hogy a két gomba külsőleg nagyon nagyon hasonlít, a különbség csak az aromában, illatban van, értelemszerűen a francia javára.
A külső hasonlóság sok gondot okozott eddig is, és hozzánemértő vásárló sokszor csak a kereskedő becsületességében bízhat :O, hogy nem kínait kap francia helyett. (Azért milyen gonosz tréfa a természet részéről, hogy szerencsétlen kínai szarvasgomba - holott vadon nő, - éppolyan, mint a többi kínai termék: olcsó, sok van belőle és gyenge minőségű)
A kínai szarvasgomba piaci helyzetét az alapozta meg, hogy az utóbbi évtizedekben drasztikusan lecsökkent a francia szarvasgomba évi össztermése. Mindenesetre ott tartunk, hogy New York-ban (Culinary Institute of America) állítólag a kínai szarvasgomba használatáról tartanak kurzusokat. :O
A kínai szarvasgomba ezentúl nem csak a piacokon lehet komoly vetélytársa lehet a a francia szarvasgombanak , hanem a természetes élőhelyeken vagy ültetvényeken is. Nyilván a farmer sem fog örülni, ha az értékes truffe helyett értéktelen kínait szüretel majd. A említett Piedmontban levő meg nem nevezett ültetvény tulajdonosa 2006-ban lépett kapcsolatba a kutatókkal. A mogyoró és gyertyán fákból álló ültetvényről úgy tudta, hogy francia szarvasgombával "fertőzték meg" és várta, hogy termőre forduljon, de 10 év elteltével is hiába. Az ellenőrző vizsgálat során a francia mellett kínai szarvasgomba mikorrhizát is találtak a gyökércsúcsokon. Ez azért olyan aggasztó, mert laborkísérletek során, amikor mindkét gombával beoltották a csemetéket, a francia eltűnt és csak a kínai maradt. Habár, hogy pontosan mi fog történni a természetben, nyilván senki nem tudja megjósolni. Murat azt mondja, hogy az a vállalat, ami beoltotta az ültetvény csemetéit, már bezárta a boltot, és csak feltételezhető, hogy szándékosan keverték össze a hasonlóan kinéző 2 fajt, helyettesítve a francia szarvasgombát az olcsóbb kínaival.
“Most people who are working on truffles will be very concerned to read the paper by Murat,” Ian Hall
Ez egy még jobb cikk
2008. május 9., péntek
disznó kerestetik
2008. május 7., szerda
2008. április 23., szerda
Diavetités
2008. április 18., péntek
hazai siker
Nagyon régen és nagyon kevés alkalommal volt példa arra, hogy egy föld alatti gomba leírójaként magyar tudóst jegyezhettünk fel. Legutoljára a múlt század első felében Hollós László egy őshonos fajt írt le, ez volt a ma már védett csíkosspórájú álszarvasgomba (Elaphomyces virgatosporus). A hatvanas években Szemere László is leírt egy fajt (Endogone irregularis), ez azonban később elesett, új faj hiján ma már nem érvényes a leírás.
Pár héttel ezelőtt kaptam meg Észak-Amerika földalatti gombáinak új határozó könyvét (Field guide to North American Truffles), amiben meglepetten láttam egy számomra teljesen ismeretlen nevű gombánál hogy: Imaia gigantea (Imai) Trappe and Kovacs. Elsőre azt gondoltam, hogy egy amerikába szakadt hazánk fia dolgozott egykor vagy most Trappe-val (aki egyébként a legjelentősebb kortárs szarvasgombatudós), nemsoká kiderült azonban, hogy egy Budapesten elő és dolgozó biológusról van szó, ráadásul ismerem is, találkoztunk egy konferencián 2 éve Spanyolországban. Mint az a könyv alapján sejthető, egy Amerikában (és Japánban) honos gombáról van szó, amelyet korábban Terfezia gigantea néven írt le S. Imai japán tudós. Nemrég azonban kiderült hogy a nevezett gomba, nem tartozik a Terfezia nemzettségbe, sőt egy új nemzetségbe került, amit a faj eredeti leírójáról és az ő tiszteletére Imaia-nak neveztek el. Tehát nemcsak egy faj került máshova, hanem egy új nemzetség született (ez utóbbi leírás alatt van Imaia KOVÁCS M. GÁBOR, , JAMES M. TRAPPE), ami még nagyobb és ritkább esemény. Gratulálunk!
Sajnos nincs képem a gombáról, de le tudjuk képzelni :) kivűl piszkosbarna, belül trutyi. Állítólag izletes.
homoki csésze
2008. április 17., csütörtök
tavasz
2008. április 7., hétfő
2008. április 1., kedd
gombász megfigyelések és hiedelmek 1. Egykor Szépreményű Frigyes újabb intelmei
Nyitott szemmel járva-kelve magam is tettem néhány hasznosnak tűnő észrevételt. Közzétételük folyományaként, remélem mások is jobban hasznukra forgatják a természet nehezen kiismerhető kerekét és bizván bizom benne, hogy a gyarapodott gombatöbbletből nékem is csurrantanak-cseppentenek egy keveset. Aki pedig saját érdekes megfigyeléseit, megosztaná velünk, ne fogja vissza magát, ide kommentoljon vagy egyenest jutassa el hozzám.
- Gomba után ne nyitott bicskával járjunk, mert a gombák elkerülnek. A bicskát csak akkor vegyük elő, ha a gombát vágnunk, tisztítanunk kell és utána rögvest rakjuk el. A tapasztalat szerint a következő gomba csak a bicskát összecsukva és elrakva mutatkozik meg előttünk (kucsma, szarvas, és vargánya gombára igaz)
- Trehány maga után disznóólat hagyó gombászt, előbb utóbb elkerülik a gombák vagy más komoly baja lesz. Ezért a gombáért ne turd fel az erdőt, ne tégy benne csúnyát.
- Ha egy gombászt meg akarsz bántani, ócsárold frissen szedett gombáját.
- Sok gombát csak az tud szedni, aki tudja, hogy sokat lehet szedni és meg is akarja gyűjteni az előre kitűzött mennyiséget. Léha vagy kishitű gombász mindig keveset szed.
- Ha sok gombát szeretnél gyűjteni, nézz körül az erdőben, éld bele magad a gombák helyébe. Tedd fel magadnak a kérdést: hová nőnék ha gomba lennék? Eleinte bizonyosan rossz gombának bizonyulunk és oda nőnénk ahol egy árva gomba sincs. Megfelelő tapasztalás után gombaempátiánk növekedésnek indul, és idővel kosarunk is tele lesz.
- Szarvasgombák kedvelik a rusnya erdőket és különösen a szemetes erdőkben gyakoriak. Ha erdőbe kidobott háztartási gépet látsz, feltétlen vizsgáltasd át a környékét kutyáddal.
- Minekután nagy bizonyosságot szereztél benne, hogy jól megismered a gombát termő helyeket és azt hiszed, ránézésre tudod mondani van e benne gomba. Úgy vedd magad mellé kutyád és jó időben indulj szándékosan olyan ismeretlen erdőbe, ahol szerinted nem teremhet gomba. Vigyél kosarat is, szükséged lesz rá. (szarvasgombára igaz)
- folyt. köv
2008. március 31., hétfő
LOL
Feltevésem szerint aktuálisan nyamvadt, szagtalan-izetlen fehér belsejű nyári szarvasgombáról van szó (Tuber aestivum). A most található nagyon kevés nyári szarvasgomba nem érik meg őszre (SEM!) , inkább a tél végéről maradt. Két dolog miatt nem kéne használni:
-mert ilyenkor általában nincs íze, és mint az itt jól látszik, ez nem jó a vendégnek se, meg a séfnek se.
- a másik, hogy hadd pihenjen szegény gomba. Ilyenkor terjeszkedik és regenerálódik a gomba és ha békén hagyják, lassan új termőtestkezdemények is kifejlődnek a tavasz folyamán, ezekből lesznek majd a nyári és őszi finom illatos gombácsekek.
Aki tavasszal is szeretne friss szarvasgombát használni, annak késői szarvasgombát (Tuber borchii) kéne felhajtania. Sajnos nálunk nem nagyon találjuk, ha van, akkor meg nagyon kicsi. Tehát Olaszországból lenne érdemes beszerezni. Mivel az étterem erősen olaszos, lehetséges, hogy felhasznált gomba ilyen volt, de a leírás alapján nem tartom valószinűnek.
Leginkább azt javaslom, szarvasgombát együnk júliustól-márciusig és akkor nem lesz semmi bajunk.
Nyáron együnk nyári és fehér szarvasgombát
ősszel nyári, nagyspórás, isztriai és homoki szarvasgombát
télen téli és francia szarvasgombát, mert az jó.
Tavasszal is lehet szüreti bált csapni, de nem biztos hogy sikeres lesz.
2008. március 24., hétfő
népélelmezési projekt
2008. március 22., szombat
bohemica
Volt egy*két kapitális példány is :)

2008. március 15., szombat
hírek
- Sivatagi szarvasgomba leves a közös gombán
- Új szarvasgombászó kutyás blog
Tegnap tartotta meg Gogán Andrea a az eddigi legnagyobb érdeklődéssel kísért előadásunk a Dunakanyar Szarvasgombász Egyesületben. Úgy látszik a szarvasgomba termesztés sok embernek kelti fel az érdeklődését. Mindenkinek sok sikert kívánunk ezen a téren is. :)
A következő előadás az ázsiai szarvasgombákról szól majd:
2008. március 11., kedd
újdonságok
Gombász antikvárium
Szarvas- és kalaposgombászattal kapcsolatos, nehezen beszerezhető könyveket kínálunk a napokban megnyílt miniatűr antikváriumunkban.
Megújult a szusi-album
Nem csak új ruhát kapott, de interaktív is lett: Lehet véleményt mondani egyik-másik alkotásról, szakmai tapasztalatokat lehet cserélni. Erre tessék...
Online száritott gomba csak hogy legyen + mese
2008. március 6., csütörtök
2008. március 5., szerda
!!!programváltozás!!!
Az előadás témája változatlan; Gógán Andrea: A szarvasgomba termesztés lehetõségei Magyarországon
Helyszín: Kismaros, Kossuth L. u. 22. (a Polgármesteri Hivatal épületénél) bprõl megy pár gépkocsi ahova be lehet csatlakozni
2008. március 3., hétfő
téli szarvasgombával ízesített sligovica
A legtöbb kereskedelmen kapható szarvasgombás bor, likör stb. mesterséges aromával készül, azokhoz képest meg egyenes kiváló.
Szert tettem nagyspórás és téli szarvasgombás vegyes változatra is, annak kostolását még későbbre tartogatom.
2008. február 22., péntek
veszélyben a szarvasgomba ipar

Hirtelen fő hír lett - előbb az amerikai, aztán a nyugat-európai - sajtóban(Herald tribune, wordmagazin, boston.com, waterconserve.org, thestar.com, OTBnews, kansascity.com és még sokan mások) hogy a globális felmelegedés felgyorsítja a szarvasgombák visszaszorulását, eltűnését a természetes élőhelyekről. A hír közvetlen oka, hogy a most termő (szezonja van) francia szarvasgomba (Tuber melanosporum), ebben az évben is botrányosan keveset termett. Akárcsak a legutolsó 12 évben, de talán idei volt mind közül a leggyengébb év. A sajtóban persze most nagyon népszerű téma a globális felmelegedés és hálás dolog siránkozni miatta, így lett ebből vezető hír.
A francia szarvasgomba fénykora a XIX század második felétől az I. világháborúig tartott, akkoriban 1000-1500 tonnát is összegyűjtöttek ebből a gombafajtából évente. A huszadik század közepére már csak 50-100 (!) tonna volt az éves termés, manapság meg körülbelül 20 tonna kerül szezononként a piacra. Idén lehet hogy ennyi se. Ősszel, hasonló kritikus helyzet alakult ki a másik híres és drága szarvasgomba, az isztriai szarvasgomba (Tuber magnatum) körül. Az árak soha nem látott magasságba szöktek, konkrét számokkal nem is idegesíteném a kedves olvasót. Itthon is a tavalyi volt a legrosszabb szarvasgomba-termés mióta mi gombászunk, tehát az elmúlt 11 szezonban. A hazánkban honos és gyakori szarvasgombák (Tuber aestivum, Tuber brumale ) a drága mediterán testvéreiknél elterjedtebbek és többféle élőhelyen megtalálják életfeltételeiket, tehát talán jobban bízhatunk a jövőbeli termésben, mint a franciák akik a francia szarvasgombát a kihalástól féltik.
Mindenesetre az egyre forróbb és szárazabb nyarak egyre nagyobb gondot jelentenek itthon és más máshol is a szarvasgombapiac számára. Elegendő gomba híján Franciaországban nagy múltú szarvasgombapiacok zárnak be és a kereskedők egyre kevésbé tudják kielégíteni a keresletet. Az árak a hiánnyal arányosan emelkednek.
A megoldás talán a szarvasgomba-termesztés elterjedése lehetne, hiszen az ültetvényen lehetőség van öntözni és így biztosabb hozamot garantálni. Sajnos a francia szarvasgomba esetében az ültetvények sem képesek biztosítani az egyenletes termést, a természetes élőhelyek közben szinte teljesen eltűntek. A termesztés rendkívül időigényes, sokára megtérülő befektetés, úgy tűnik, ahhoz hogy jelentősen növekedjen a termesztésből származó szarvasgomba-mennyiség, sajnos nem volt és most sincs elegendő beruházás. Részben forráshiány részben ismerethiány miatt. Tehát ha így folytatódik, egyre kevesebbek számára lesz elérhető az igazi európai szarvasgomba. Arról a problémáról, még nem is beszéltünk, hogy a kedvezőtlen időjárás a minőséget is hátrányosan érinti...
olaszországi szarvasgomba ültetvény
2008. február 19., kedd
kiskutyák
Barátunknál kis labradorszerű képződmények születtek, főleg a szukák szerető gazdit keresnek. Az anya világos labrador, törzskönyv nélkül, Az apa kérdéses, Igor apaságát nem ismertük el, de ha a bíróság megállapitja fizetünk gyerektartást. Kettő kölök fehér (ezek eléggé labradorosak), 5 fekete, némelyik fehér mellénykével. Kérdés a szakértőkhöz: lehet e 2 világos labradorszülőnek fekete kölke? Pláne ilyen nagy mellénnyel.
2008. február 18., hétfő
költözés és statisztika
Korábban már többször utaltam rá, hogy mennyi gondunk volt a saját üzemelésű blogmotorunkal. Most végre elköltöztünk egy nagy ingyenes blogszolgáltatóhoz. Röviden összefoglalom miért jobb ez nekünk:
1. Nem kell többé egyedül kilátástalanul küzdenem a spamkommentek ellen (ennek hátránya hogy kevesebb olyan látogatónk lesz akik a különböző obszcén szavakra keresgélve talál meg, hiszen a spamkommentek nagy része a szexuális aktivitás különböző formáit népszerűsítette)
2. Végre valahára én is tudok videót, szavazást és más huncutságot beilleszteni a blogra. Eddig nem tudom miért, de nem tudtam.
3. Feltehetek nagyobb képet is, mint 400* xxx és magától átméretezi.
4. Több jobb és átláthatóbb címkézés. Lásd jobb oldalt.
5. Tisztább, szárazabb, boldogabb érzés.
A legjobb az lenne persze, ha a kedves olvasók semmit se vennének észre a költözésből. Az összes régi bejegyzést átmentettem ide, a kommentek is itt vannak de sajnos postonként egy kommentbe zanzásítva. A postok között könnyebb lesz keresgélni, hiszen mindegyikük alaposan fel lett címkézve és így lehet pl. az egyes gombafajok vagy akár évek szerint csoportosítani a bejegyzéseket.
Akinek valami nem működik, gondja van, kérem jelezze a hypogea()yahoo.com-os email címen.
Aki pedig feedolvasót használ, annak bizony új címet kell beírnia az olvasóba:
http://blog.truffle.hu/feeds/posts/default
vagy
http://blog.truffle.hu/feeds/posts/default?alt=rss
vagy
http://www.blogger.com/feeds/1482639245714915318/posts/default
Reményeink szerint a régi URL megmarad (truffle.hu/blog)
de aki biztosra akar menni az megjegyzi az új címet: http://blog.truffle.hu/
Mindenkinek köszönöm a blog iránt mutatott érdeklődését! Sok látogatónk van, már csak kicsit több komment kéne :) , remélem mostantól hozzászólni is könnyebb lesz.
Egy kis statisztika:
Az elmúlt időszakban évente körülbelül 15000 látogatást regisztráltunk ( 2007-ben 8947 Absolute Unique Visitors) ez egy ilyen specializált blognál szerintem nem rossz. A látogatok egy része (39.46%) gyakrabban vagy ritkábban visszatérő, gondolom leginkább szakmabeli. Az olvasók többsége (60.54%) azonban csak úgy, a neten kalandozva vetődik hozzánk.
2007-ben 795 különböző kereső-kifejezés alapján klikkoltak a blogra Leggyakrabban a gomba (223), képrejtvény (170) ajándékötlet (81) szavak szerepeltek. Leggyakoribb pontos szarvasgomba név a „homoki szarvasgomba” volt 29 találattal, ami mutatja, hogy az emberek ezzel a gombával találkoznak az erdőben a legtöbbször, vagy hogy ezt ismerik fel legkönnyebben. Nagyon gyakoriak a szarvasgomba szóval képzett legkülönbözőbb kifejezések, mint a „szarvasgomba ára” vagy a „szarvasgomba térkép”. (Még mit nem!)
A látogatók többsége nem keresőszavak alapján (19,01 %) , hanem más oldalakon talál ránk (70,3 %) , összesen 115 különböző oldalról kattintottak ránk. A legtöbben a szarvasgomba.lap.hu -ról (1737) a szánalmas.hu -ról (1,677) és a truffle.hu –ról (765) érkeztek.
A látogatók többsége - 50,89 százaléka - Internet Explorert használt, 45, 67 százalékuk Firefox böngészőt, Operát 2,07 %. Safarit 0,31 %.

A látogatók 59 országból érkeztek, több mint 92 százalékuk Magyarországról (ez egy magyar nyelvű blognál nem csoda), sokan jöttek még Romániából (418 látogató),és az USA-ból (317), kínai látogatónk azonban csak 2 volt tavaly, ami tekintve, hogy mekkora lélekszámú ország gyalázatos eredmény.
Hazánkon belül, Budapest képvisel mintegy 60 százalékos arányt, a második téma iránt leginkább érdeklődő város Pécs, majd Szentendre és Debrecen következik.
2008. február 15., péntek
szarvasgomba kereső kutyaverseny
11/02/08
Az elmúlt hétvégén volt szerencsénk elkísérni magyarországi és romániai Lagottokat egy Olaszországban megrendezett szarvasgomba kereső kutyaversenyre. Pontosabban fogalmazva az olasz Lagotto klub által szervezett munkaversenyre és vizsgára. Hogy verseny vagy vizsga azt még a szervezők sem döntötték el. Ezt a kutyafajtát, mint ahogy már korábban írtuk a szarvasgomba keresésére tenyésztették ki és a fajtaklubok mindent megtesznek hogy a törzskönyvezett kutyák gyakorolják velük született szakmájuk. A mostani verseny Ravenna közelében volt, ami azért különösen érdekes, mert a fajtát sok száz évvel ezelőtt itt alakították ki a ravennai brakkvízes mocsarakban való vadászathoz, majd a mocsarak lecsapolása után a gazdáik magukat és a kutyáik is átképezték szarvasgomba keresésére. Tehát a fajta bölcsőjénél jártunk. A környék erdeiben előfordul a késői szarvasgomba (Tuber borchii) és a mostani versenyt is erre a gombára szervezték. A természetes élőhelyeken kialakított pályákon (vad gombák mellett) eldugott gombákkal próbáltak egyenlő feltételeket adni a versenyzőknek. A 7 hónapos magyarországi szukák, gyakorlatlanságuk ellenére nagyon szépen helytálltak korosztályos csoportjukban és most már papírjuk is van arról, hogy a fajta kívánalmainak megfelelően eredményes gombászok. Gratulálunk!
kedvencem Musa
Egy eredményes csapat!
A Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület 2008. évi tavaszi programja
31/01/08
naptárakat gugli calendart előszedni! :
Február 8. A 2007-es év gombász szemmel: Martyin Károly, Nagy Zsolt
Március 7. A szarvasgomba termesztés lehetőségei Magyarországon: Gógán Andrea
Április 4. Gombászkalandok Ázsiában: Bagi István
Május 2. Bevezetés a gombák gasztronómiájába:Őszi Balázs
Június 8. Félévzáró a Duna-parti „klubhelyiségben” Szabó Zoltán
(a rendezvény önköltsége 1000 Ft)
Június 15. KVVM-es gombász túra A helyszín később lesz kihirdetve
Június 22. 1 éves az Egyesület!!Közgyűlés. A részletes programról a T. Tagokat külön levélben értesítjük.
A rendezvények helyszíne: Kismaros, Kossuth L. u. 22. (a Polgármesteri Hivatal épületénél)
Az előadások 17 órakor kezdődnek. A programokkal, tagfelvétellel kapcsolatban keressétek Zagyva Imrét (geastrum(kukac)gmail.com).
----------------------------------------------------------------------------
TERMÉSZETVÉDELEM 2008 - Beszélgetés a természetről, természetvédelemről
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Zöld-Pont Szolgálata Természetvédelem 2008 címmel előadás-sorozatot indít. Közérthetően, mindenkinek szól a havonta, két alkalommal jelentkező előadássorozat, melyen lesz alkalom természeti értékekről, természetvédelmi jogi kérdésekről hallani, beszélgetni. A sorozat negyedik előadását egyik tagtársunk tartja
2008. február 25. hétfő, 17, 00 h
Zagyva Imre molekuláris biológus-gombaszakértő, Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület: Hogyan védjük a gombákat?
Helyszín: Zöld Galéria, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Budapest, I. Fő utca 44-50. földszint










