2010. április 20., kedd
szarvasgomba-vadász játék
2010. április 13., kedd
2010. április 12., hétfő
A csiperkegomba és a szarvasgomba termesztése
2010. április 8., csütörtök
A szarvasgomba genomjáról
Egyértelműnek látszik tehát, hogy ha ettől arrafele egy éttermi séf egy adott illaösszetételt kedvelve rendel gombát, mondjuk Provence-ból, akkor nem szúrhatják ki a szemét umbriai gombával. Csak rá kell bökjön a kézi géntérképellenőrző ketyeréjére és máris világosan látja a különbséget. Természetesen ahhoz, hogy ez realitássá váljék, még el kell teljen némi idő, de az kétségtelen, hogy a minőségi gombával való becsüetes(ebb) kereskedés jövőjét vetíti előre.
Egy másik érdekes következtetése a tanulmánynak, hogy a szarvasgombák is két nemre oszthatók, így van női illetve hím ivarú spóra is. dr. Claude Murat - a tanulmány egyik szerzője szerint - ez a felismerés jelentősen előgördíti a szarvasgombatermesztést érintő kutatásokat, hiszen bizonyosnak tűnik az, hogy azok a gazdafák, amelyek mindkét spórával érintkezve képeztek mikorrhizát nagyobb valószínűséggel hoznak termést.
2010. április 7., szerda
DSZE szolgálati közlemény
A Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület Elnöksége meghívja Önt
2010. május 1-én, szombaton 1000 órakor
a Kismaros, Duna-parti részen tartandó éves rendes közgyűlésére.
Napirendi pontok:
1. Új tagok felvétele, meghallgatása, megszavazása (kb. 30 perc)
2. Elnöki megnyitó és beszámoló, a beszámoló elfogadása (kb. 30 perc)
3. Elnökségi tagok megerősítése és tisztújítás (kb. 45 perc)
4. Alapszabály módosítása (kb. 5 perc)
5. A 2010-2011. évi munkaterv és költségvetés ismertetése és elfogadása (kb. 20 perc)
6. Egyebek
A közgyűlés közben bográcsban ebédfőzés (ennek várható költsége kb. 1000 ft/fő), utána kirándulás a Börzsönybe, ahol akár ritka, tudományos szempontból érdekes földalatti gombákat megtalálására is trenirozhatjuk kutyáinkat.
Megkérnénk minden belépni szándékozó érdeklődőt, hogy jelenjenek meg a közgyűlésen, mivel az Alapszabály szerint csak akkor lehetnek az Egyesület tagjai, ha Őket a Közgyűlés beszavazza.
Közgyűlésünkön minden Tagtársunk részvételére és támogatására számítunk és felhívjuk figyelmüket, hogy nincs lehetőség arra, hogy a távol maradó Tagtársainkat más – írásban meghatalmazott – Tagtársak képviseljék. Határozatképesség hiánya esetén, az ismételten összehívott közgyűlésre ugyanezen a napon 1030-kor kerül sor. Felhívjuk tisztelt figyelmét, hogy a határozatképesség hiánya miatt ismételten összehívott közgyűlés, – az eredeti napiredben szereplő kérdésekben – a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.
Budapest, 2010. április 7.
Tisztelettel:
Zagyva Imre
elnök
e-mail: szarvasgombaszegyesulet(kukac)gmail.com
dsze.hu
Helyszínnel kapcsolatos bővebb felvilágosítás : 06 702841178
2010. április 2., péntek
2010. április 1., csütörtök
!Az év előadása!
Előadő: Dr. Kuti László, Magyar Állami Földtani Intézet.
Helyszín: Gödöllői Királyi Kastély.
GYERTEK!
A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várunk!
2010. március 30., kedd
Eladó gombászkutya
2010. március 29., hétfő
szarvasgomba genom
The New York Times,
genomika blog,
fogyasztok.hu,
hvg.hu
A téma tényleg nagyon érdekes, remélem nemsokára mi is írunk a kérdésről bővebben.
A gombanevek helyesírásáról
1. Bevezető: A biológiában a fajok mindegyike tudományos nevet visel, amelyet latin névnek, illetve rendszertani névnek is szoktak nevezni. A fajok tudományos nevei két szóból álló, kettős (binomiális vagy binominális) nevek. Az ilyen nevek (binomenek) rendszerét kettős nevezéktannak (binomiális/binominális nomenklatúrának) is nevezik. A kettős nevet alkotó első szó a generikus név (nemi vagy nemzetségnév), amely azt a nemet (állatoknál), illetve nemzetséget (növényeknél és gombáknál) adja meg, ahová az adott faj tartozik. A kettős nevet alkotó második szó a specifikus (faji) megkülönböztető név, amely megkülönbözteti az adott fajt a nem, vagy nemzetség többi fajától. (Forrás: Wikipédia). A tudományos nevet követően rövidített formában feltüntetik annak a személynek a nevét is, aki az adott fajt a kettős nevezéktan szabályai szerint először leírta. A latin neveket jellemzően dőlt betűkkel írjuk, melyben a nemzetség nevét mindig nagy, a faj nevét pedig mindig kis betűvel írjuk. A szerző nevét esetenként lehet vastagítani, de ez nem kötelező érvényű. Például:
Nyári szarvasgomba (Tuber aestivum Vitt.)
a gyakran használt hibás változatok:
Tuber Aestivum
Tuber aestivum vit.
Tuber aestivum Vitt
Tuber aestivum vittadini
TUBER AESTIVUM
2. Isztriai szarvasgomba (Tuber magnatum Pico)
Olaszországból származtatható ennek a gombának a hibás megnevezése és nevének helytelen írása, ugyanis az olaszok ezt a gombát Tuber magnatum picó-nak nevezik, a Pico nevet mintegy beleépítve a gomba latin nevébe. A Pico szócska pedig valójában nem más, mint Vittorio Pico olasz mikológusnak a családneve, aki 1788-ban Melethemata inauguralia. De fungorum generatione et propagatione címen publikált disszertációjában összesen három gombafajt írt le. Ezek: Tuber magnatum, Tuber albidum és Tuber rufum. A Tuber magnatum nevet végül 1831-ben Carlo Vittadini véglegesítette, ezáltal megszűntetve a gomba többi szinonimáját, mint a Tuber griseum De Borch, Tuber griseum Persoon etc.
Fontos megemlíteni, hogy a latin névnek a leírójával való együttes megjelenítése csupán tudományos értekezésekben szükségszerű és kívánatos, a kereskedelemben és az általános szóhasználatban egyenesen fölösleges, nagyzó. Főleg akkor, ha nem írják helyesen. Éppen ezért ennek a gombának a neve Tuber magnatum és nem Tuber magnatum pico. Amennyiben mégis teljesen kiírnánk, akkor helyesen:
Tuber magnatum Pico
3. Tuber Brumare
Igen. Itt is van egy kisebb félreértés. A gomba neve ugyanis a latin brumalis szóból származik és nem a hasonló jelentésű francia brumaire-ből. A gombafajt szintén Carlo Vittadini írta le, ezért helyesen:
Tuber brumale Vitt.
2010. március 26., péntek
2010. március 19., péntek
2010. március 15., hétfő
tufa

Tél végén és a nyár elején különösen sok ilyen gombát lehet találni. Amint a becenevükből is következik, ezek az általában apró méretű kis gombák étkezésre nem alkalmasak, azonban a mikológusok és amatőr gombakutatók nagy örömmel fogadnak róluk adatokat.
Mit csináljunk, ha tufa gombát talált a kutyánk? Ha van mikroszkópunk magunk is próbálkozhatunk a gombák határozásával és gyűjthetünk herbáriumot is. Ha nem tudjuk meghatározni, legjobb a gombát frissen eljuttatni szakemberhez és/vagy herbáriumba, de erre ritkán van lehetőség, tehát általában meg kell szárítanunk a gombát. Ehhez frissen félbe kell vágjuk, (ha több termőtestünk van, egyet hagyhatunk egészben) majd egy kis tégelyben hagyjuk megszáradni. Hasznos lehet ha készítünk fényképet a friss gombáról és az élőhelyről is. Ezenkívül a herbárium számára rögzítenünk kell néhány adatot is:
- Dátum
- Hely (GPS koordínáta a legjobb, de a közeli település is megteszi, ha nem akarjuk pontosan elárulni a helyet)
- A megtaláló neve
-
A fenti adatok nélkül nem igazán lehet használni a gombát, más adatokkal még tovább növelhetjük a minta használhatóságát:
- Az erdőtípus leírása
- A friss gomba néhány mulandó jellemzőjének leírása: szag, szín stb.
- Talajtípus
- Fénykép a termőtestről és élőhelyről.
Egyesületünknek, a Dunakanyar Szarvasgombász Egyesületnek is van saját herbáriuma, melyet tagtársaink látnak el tufa gombákkal, A herbárium segítségével hozzájárulhatunk egy-egy terület vagy erdőtípus pontosabb megismeréséhez vagy ritkább fajok elterjedését pontosíthatjuk, tehát kirándulásunk igen hasznos lehet. Számomra a szarvasgombászást pont az ilyen dolgok teszik hobbivá. Találni egy ritka fajt, olyan, mint kincset találni, gondolom az ősi vadászösztön dolgozik ilyenkor :)
Ha találsz tufa gombát, juttasd el nekünk! Köszönjük!
Link: dsze.hu
2010. március 8., hétfő
képek a múlt pénteki vacsoráról
![]() |
| 2010.03.05. Kalla Kálmán szarvasgombás bemutatója |
a képek között van Kalla Kálmán saját kézzel írt menüje, ami jelenleg a legjobb útmutatásunk az elfogyasztott falatkákról.
link:
2010. március 5., péntek
Kalla Kálmán gasztronómiai bemutatója

Alighanem az év legmenőbb egyesületi előadásán vagyunk túl. A Gödöllői Királyi Kastélyban Kalla Kálmán Európa és Aranysapka díjas séf készített nekünk szarvasgombás falatkákat. Amikor felkértük Kálmánt az előadásra, tényleg csak jelképes kóstolóra gondoltunk, de végén egy rendkívül gazdag sokszínű vacsorácska kerekedett belőle. Az egyik legjobb szarvasgombás gasztroélményem ez az este. Sajnos mostanában nem megy a fényképezés, ezért ismét a többi résztvevőtől kérnék jobb képeket ezeknél. Köszönjük a kastélynak a helyszínt, Kalla Kálmánnak a csodás bemutatót és mindenkinek a segítséget!

2010. március 3., szerda
szarvasgombás vodka

Angol barátunk rukkolt ki ezzel az újdonsággal, ami ellentétben az általunk eddig ismert szarvasgombás alkoholokkal nem tartalmaz aromát. (az aromakérdésről itt írtunk). Úgy tűnik hogy nagy örömünkre egyre több a szarvasgomba igazi izét kínáló termék jelenik meg a piacon.
"Black Moth is the world’s finest, all natural, truffle infused vodka. Made with European Périgord truffles, it’s five times distilled and three times filtered to deliver an exceptional finish."
Én erősen gondolkozom egy ilyen palack beszerzésén, érdekel még valakit?
2010. február 28., vasárnap
régi gombász kép
2010. február 23., kedd
Programanjánló
A Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület következő előadásán Kalla Kálmán Európa és Aranysapka díjas séf fog minket -kóstolóval egybekötve - a szarvasgombás ételek elkészítésének, a szarvasgomba konyhai felhasználásának rejtelmeibe bevezetni. A bemutatóra még korlátozottan fogadunk jelentkezéseket 2010. február 28.-áig a szarvasgombaszegyesulet@gmail.com e-mailcímen. Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Időpont: 2010.március 5. 17 óra.
A részvételi költség körülbelül 1500 Ft/fő.
Helyszín: Gödöllői Királyi Kastély.
###
Beszélgessünk a mérges gombákról és a gombamérgezésről!
2010. február 16., kedd
137 éves cikk a szarvasgombáról
1871 és 2004 között 19 cikkben találni a szarvasgomba szót, és ebből 12 előfordulás 1871 és 1906 között jelent meg, jórészt még az 1880-as években Hollós László munkássága előtt. Úgy látszik ekkoriban kifejezetten divatos volt ez a téma, több cikk foglalkozik a szarvasgomba termesztéssel is. Az archívumban utoljára 1900-ból találunk külön cikket a szarvasgombáról és meglepő de 1906 és 1995 között még említés szinten sem találunk semmit.
1873 március
A királygomba. (Trüffel).
Azt állítják némelyek, hogy a királygomba nem önálló növény, hanem rovarszurás által létrejött földalatti gumó, mely július és augusztus hónapokban egy kis kékes szárnyú vékony rovar kedvéből akként keletkezik, hogy az a tőidbe hatolván, a tölgyfának véko'iy gyökerét ormányával megfúrja, s tojásait az akként előállott sebbe rakja; ezen sebhői folyik ki aztáu a gumóvá, illetőleg királygombává alakuló nyálkás anyag, melyben a gubacs-légyéhez hasonló életfolyamu rovar álczái laknak.
Ez állítás ellenében bátran mondhatni, hogy kevés botani-cus van, ki ne tudná, hogy a királygomba esinnag által szaporodó önálló növény a hasgombák (Gasteromycetes) családjából.
Régebben, például 100 év előtt voltak botanicusok (Bütt-ner, Weis) kik a gombákat ugy tekintették, mint a rovarvilág kiegészítő részét, s azt állítottak", miután a gombákon (húsos) élődő rovarok" által tévútra vezettettek, hogy ezen gombák vagy önkénytelen életfolyam által támadtak, mint p. o. a csigán a csigaház, vagy hogy a bennök lakó rovarok mesterséges működése által jöttek létre, mint p. o. a méhek és darázsok lakai.
Behatóbb izsgálódás folytán azonban kiderült, hogy más a tényállás, mert ma már jobban ismervén e gombák életét, azokat megtudjuk különböztetni azon kinövések és gumóktól, melyek állatok közbenjárása folytán az élő növényeken támadnak, s melyek önálló szaporulattal nem birnak". A királygomba a földben szabadon nő és a szomszédos fák gyökereivel semminemű szerves összeköttetésben nincs, holott valamennyi oly kinövés vagy gumó, mely az élő növényen, igy tehát a tölgy gyökerén is támad, é.s az állatok befolyásának köszöni eredetet, természetesen az anyanövénnyel van összeköttetésben, s ab' ól is táplálkozik.
A királygomba közép Németországban csaknem egyedül televényes mész, gypsz, vagy márga talajon álló zárt bükk-állabokban található 1" egész 1' mélységben a föld alatt, hol ősztől tavaszig érik meg, s tudvalevőleg külön e czélra kitanított ebek által kerestetik fel.
Franczia és felső Olaszhonban, hol a királygomba szintén tenyészik s igen szorgalmasan kerestetik, jobbára tölgy és szelíd gesztenye erdőben lelhető fel, s felkeresésére sertéseket használnak. Az ebek és sertések e gombát azon kellemes illatról érzik meg, melyet az érett korában maga körül terjeszt. A királygombák rendszerint fészek alakban fekszenek egymás mellett egy helyt, s ott szaporodnak évről-évre, miért is a gomba keresők az ily helyeket megszokták jelölni.
E gombának két faja ismeretes, u. m. : az ehető vagy közönséges királygomba (Tuber cibarium) és a fehér király gomba (Tuber album.) Előbbi mogyoró és egész ökölnyi nagyságú gumó, melynek kérge barna ötszögü bibircsekkel van borítva; ellenben az utóbbi kisebb, sárga-fehér szinü és finomabb bibircsekkel borított kérgü, ez szintén ehető ugyan, de miután egészen szagtalan, az ínyenczek által nem becsültetik.
A királygomba belseje fehér husnemü és erek által márványozott gomba-anyággal van kitöltve, s ez erekben vannak a csekély nagyítás mellett már világosabb foltok alakjában előtűnő és 1 - 5 csirmaggal (Sporidia) ellátott csirhólyagok (asci.)
Gyakran találni a királygombán egy lapos világosbarna, 4 - 5 milliméter hosszú rovart az Anisotoma cinnamomeá-t, mely fajzadékát az érésben levő királygombába rakja, miáltal ez csaknem végkép felfalatik, ugy látszik, hogy e rovar lakás és élelem tekintetéből a királygombára van utalva. Ásásra alkalmas lábai könnyen megmagyarázzák, hogy miképen jut le a föld alatt lakó gombihoz, azonban e rovar sem életadója e gombának, mert csak akkor jelenik meg, mikor a gomba kifej-
lődésében már jó előrehaladt. Vannak-e még más e gombát pusztító rovarok is vagy nincsenek, az kétséges.
Ilyen pusztító rovarként még a Sepedon sphegeus említtetik, ez egy kékes-fekete karcsú légy, hossza 6-7 milimeter, előre nyúlt tapogatóval és hosszú sárga-veres lábakkal. E rovar azonban sem a királygombán, sem annak tenyészhelyén még nem találtatott, de igen a vízpartokon, s igy alig hihető, hogy a királygomba lakója lenne, annál is inkább, mert lábai az ásásra nem alkalmasak.
Mindazonáltal ugy látszik, hogy az ezen czikk elején felhozott állítás e legyet illeti. Felette kétséges azonban, hogy e légy a tölgy kemény gyökerét arra alkalmatlan húsos szerveivel megfúrni képes legyen.
Miután pedig Némethonbah a királygomba oly bükkösökben terem, hol még tölgy elő sem jő, kitűnik, hogy e gomba a tölgy gyökerével semminemű összeköttetésben nincs.
Található ugyan a tölgy gyökerén gubacs, mely a királygombához hasonló, de cz a Cynips estera és C. radicis nevü legyek szúrása folytán származik.
A fennebbiekből tehát látható : 1) hogy a királygomba nem rovar-szurás utján keletkező gubacs, hanem önálló gombanövény; 2) hogy a királygo.nbaalaku kinövések a tölgy gyökerén rovar szúrás által kapták lételüket; 3) hogy bizonyításra vár az, hogy a Sepedon sphegeus nevü légy a királygomba megrontója-e vagy nem?
Végül megemlíti még e sorok közlője, hogy e nevezetet "Király-gomba" azért használta, mert helyesebbnek és keresettségéhez képest találóbbnak is tartotta, a gömbé vagy az épen helytelenül használt szarvasgomba nevezetnél.
2010. február 15., hétfő
siker
2010. február 13., szombat
gombász nyelvemlék

Véletlen találat:
Ballagi Mór szerkesztette azt az 1868-ben megjelent szótárt, amiben szerepel a gombász-eb kifejezés, mint a szarvasgombák felkutatására szolgáló eb. Izgi.

Ahogy aztán keresgéltem előkerült már az 1838-ban megjelent Magyar-Német zsebszótárban is a gombászeb!

2010. február 8., hétfő
ázsiai szarvasgombászás

2010. február 4., csütörtök
szombaton BULI
Remélem senkinek nem veszi el kedvét ez az igazi téli időjárás attól, hogy rész vegyen szombaton Gödöllőn a Téli Szarvasgomba Ünnepén. A részletes program itt olvasható az egyesületi honlapon. A kutyás bemutató kivételével a programok a fűtött kastélyban lesznek :)
2010. január 14., csütörtök
A Téli Szarvasgomba Ünnepe

A Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület és a Gödöllői Királyi Kastély évnyitó társrendezvénye
2010. február 6.
A téli szarvasgomba ünnepével egy olyan hagyományteremtő rendezvénysorozatot kívánunk elindítani, amellyel a szarvasgomba elfeledett kultúrája újraéled Magyarországon. Bemutatkoznak a hazánkban fellelhető szarvasgombafajok, különösen a téli szarvasgomba (Tuber brumale), a szarvasgombával foglalkozó szakemberek, a magyar szarvasgombászok és kutyáik, az első magyar szarvasgombás termékeket gyártó cég, az első magyar termőre fordult szarvasgomba ültetvény, a szarvasgombával és ültetvényezésével foglalkozó vállalkozások. Tartsanak velünk!
Programajánlat:
Szakmai előadások egész nap:
A szarvasgomba ültetvényes termesztése
A föld alatti gombák természetvédelme
Kutyás keresés – a szarvasgomba gyűjtése
A Kárpát-medence fekete szarvasgombái
Szarvasgomba a konyhán
Információs és interaktív pont:
Könyvbemutató és dedikálás
Kiállítás és vásár
Mikroszkópos ismertető
Filmvetítés és képgaléria
Receptek, tanácsadás, etc.
Kutyás keresési bemutató a kastélyparkban
Délelőtt és délután, a DSZE 2009-es szarvasgombakeresőkutya-bajnokság győzteseivel
Ingyenes kóstoló és látványkonyha
Az első magyar sikeres szarvasgombás termékek gyártójának mesterszakácsaival
Szarvasgombás termékek és kellékek vására
És amit a gyermekeknek ajánlunk:
Ingyenes gyermekműsorok a Díszteremben
Játékos délután Pécs Ildikó Kossuth-díjas érdemes kiváló színművésszel
Fellép Szűts István, zeneszerző: a Kormorán együttes billentyűse
Közreműködők: a gyerekek
„A kastély gyermekszemmel” – tárlatvezetés
Keress Te is szarvasgombát! – kalandpark a PeTimivel
Mesemondás, bábkészítés, bébijátszó
További információ:
Gödöllői Királyi Kastély
www.kiralyikastely.hu
informacio@kiralyikastely.hu
tel.: 28/410-124
Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület
www.dsze.hu
www.szarvasgombagodollo.hu
szarvasgombagodollo@gmail.com
Tel.: +36-70-367.19.64
2010. január 9., szombat
DSZE szarvasgomba-kereső kutyabajnokság 2009
Zsolt kutyája az összetettben győztes Csipke, mind a négyszer indult és kettőt meg is nyert. Zoltán kutyája Bella kimagasló teljesítménnyel lett összetettben a második, hiszen csak két versenyen indult és mindössze egyszer akadt legyőzője a 7 mérkőzésből. Arról nem is beszélve hogy 2009-ben csak Nagy vezeték nevű ember kutyája tudott versenyt nyerni! :D Zoltán másik kutyája Bence is jól szerepelt. Attila bajnok kutyáival szintén kiváló teljesítményt nyújtott, hiszen mindkét versenyen amelyiken részt vett, bekerült a döntőbe. Az én kutyám Mokka csak az év végére lett egy éves, ennek ellenére háromszor is indult és igen egyenletes teljesítménnyel lett összetettben a harmadik, mindannyiszor csak harmadik fordulóban kapott ki (ebből kettő egyben döntő is volt).
Azonos pontszámnál először a győzelmek száma döntött, aztán az került előbbre, aki a pontszámot kevesebb mérkőzésből hozta. Három esetben (a 6., a 8. és a 10. helyezéseknél) teljes holtverseny alakult ki, így tehát 12 kutya alkotja a legjobb 9-t :O
Mindenkinek gratulálunk! Köszönet azoknak akik segítették a szervezést.
Az ünnepélyes díjkiosztóra a Február 6-án megrendezésre kerülő Gödöllői Téli Szarvasgomba Ünnepen kerül sor. (Erről a programról a jövő héten írok bővebb tájékozatatót).
Napokon belül felteszem ide a Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület tavaszi programját is, amiből kiderül majd a következő verseny időpontja. Gyertek el rá minél többen, hogy egy igazi jó játék lehessen belőle.
A 2010-es bajnokság díjazásához pedig szponzorokat keresünk!











