2009. december 6., vasárnap

kutyaverseny eredmény

Ma tartottuk az év utolsó kutyaversenyét. Tizenhat kutya indult a Gödöllői Szent István Egyetem területén kialakított pályákon. Kutyáim közül Mokka versenyzett és hozta a szokásos formáját: két győzelemmel bejutott a döntőbe, ahol ezúttal négy közül a negyedik lett két találattal. Első Bella (Nagy Zoltán), második Zsóka (Bufa Attila), harmadik Zengő (Szakács József). Gratulálunk! Azt hiszem most is mindenki jól érezte magát és jó volt kicsit összegyűlni. Köszönjük Olívinek és Mártának a finom ebédet, Istvánnak a bíráskodást és Andinak a helyszínt! Valamint minden résztvevőnek és érdeklődőnek a részvételt. Amint lesz időm, még teszek fel képet.

Találatot jelez a késöbb győztes páros a selejtezőben, mögöttük a pályák sora.

Vicces kép az éppen elrajtoló döntősökről.

Az utánpótlás is képviseltette magát.

Nincsenek megjegyzések: